Idén is folytatódik a zentai ultRAn Sportegyesület előadás-sorozata a BeeHome Közösségi Házban, ahol kedden este Szabó Tönki Károly tanár, világjáró, maratonfutó volt az első vendég, aki arról beszélt az egybegyűlteknek, hogy milyen volt akkoriban hosszútávokat futni, amikor ez még nem tartozott a trendi dolgok közé.
Szabó Tönki Károly a zentai BeeHome Közösségi Házban megtartott előadáson (Horváth Zsolt felvétele)
Szabó Tönki Károly először asztaliteniszezéssel kezdett el foglalkozni. Hétéves volt, amikor édesapja a megkérdezése nélkül úgy döntött, hogy beadja őt asztaliteniszezni, és tizenegy évesen már negyedik helyezést ért el egy zombori versenyen. A tanár szerint a következő évben Matykó Károly kezdte el őket edzeni, akit a mai napig a világ egyik legjobb edzőjének tart. Ő tartotta a kondícióedzéseket, amelyeken mindennap meg kellett jelenniük azoknak, akik már huzamosabb ideje foglalkoztak asztalitenisszel, és így került kapcsolatba először a futással.
Rendszeresen a katonai szolgálatának a letöltése után kezdett el kedvtelésből futni, amikor is felfigyelt rá Menyhárt Béla kiváló versenyző és legendás atlétikaedző, aki megmondta neki, hogy versenyeznie kell. Ez idő tájt indult el először félmaratonokon, majd maratonokon is. A zentai tanár ezenkívül több terepfutóversenyen is részt vett.
Az est folyamán Szabó Tönki Károly visszaemlékezett azokra a versenyekre is, amelyek a legemlékezetesebbek maradtak számára, valamint megemlítette azokat a futásait is, amelyeknek nem volt nagy visszhangja, mégis rendkívül fontosnak tartja őket. Így beszámolt arról, amikor 1996-ban a Zentai Gimnázium fennállásának 120. évfordulója alkalmából a diákjaival együtt felváltva, összesen 120 kilométert tettek meg futva.
– Akkor úgy éreztem, hogy összekapcsoltuk a generációkat, és így tisztelegtünk a gimnázium akkori és előző nemzedékei előtt – jegyezte meg az előadó, aki a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából úgy gondolta, el kell mennie Ópusztaszerre, természetesen úgy, hogy a távot futva teszi meg. Így is történt, és mintegy 90 kilométert megtéve késő délután feleségével, aki őt kerékpárral követte, meg is érkeztek Ópusztaszerre.
– Az országhatáron kicsit furcsállták, hogy futok, és meg akartak állítani, de feleségem mondta, hogy hiába teszik ezt, mert Ópusztaszerig futok. Ekkor a határőrök néztek egy nagyot, majd gyorsan átengedtek minket – mesélte a zentai tanár, akinek harmadik ilyen „csendes” projektje az volt, amikor 1997 októberében néhány diákjával együtt hét maratont vállalt be a zentai csata 300. évfordulója alkalmából.
– Vagy reggel, vagy délután lefutottam ezt a három és fél órát, majd elmentem tanítani – emlékezett vissza a pedagógus, aki elmondta azt is, hogy élete során sok sportot kipróbált, ám a mindennapi futásról szerencsére még nem kell lemondania, sőt van egy spontánul kialakított közössége is, amelynek tagjaival mindig ugyanabban az időpontban indulnak el futni, és bár nem szabott feltételeket a közösség tagjai számára, az elmúlt fél évben kettőjüknek is sikerült lefutnia a félmaratont.
Szabó Tönki Károly az előadása végén kiemelte, hogy mindig is vitatott volt, hogy az emberi teljesítményben mennyire lehetséges igazságos mércéket kidolgozni, és a futásban ezt maga is megtapasztalta, ahogyan azt is, hogy a futás előreviszi az emberi szellemet.
Forrás: Magyar Szó