Az idei utolsó Ezüst Akadémia

Csíkszereda Kiemelt cikk

A szeretet és a karácsony jegyében teltek az idei utolsó Ezüst Akadémia előadások

2017. december 19-20-án kerültek sorra azok az előadások, amelyek az idén záróelőadásként elhangzottak Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Csíkszeredában.

Mindhárom helyszínen az Ezüst Akadémia Oktatási Program résztvevői (közel 1200 személy) a szeretet és a karácsony témakörében hallgathattak meg előadásokat. Az előadások mellett idén is, akárcsak tavaly Csíkszeredában, adományokat gyűjtöttünk a hátrányos helyzetű gyerekek számára, főként azoknak, akik a Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes által működtetett otthonokban élnek.

2017. december 19-én, kedden este Kézdivásárhelyen, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szívszorító és tanulságos történeteit, illetve a Szent Ferenc Alapítvány színjátszó csoportját ismerhettük meg. Hálásan köszönjük a nagylelkű adományokat a résztvevőknek, a fogyasztható termékek és játékok mellet közel 3000 lejt gyűlt össze. Az alapítvány gyerekeinek pedig köszönjük, hogy emlékeztettek az igazi értékekre.

2017. december 20-án, délután Sepsiszentgyörgyön a 300 fős közönség szintén meghallgathatta az atya útravaló szavait, és így karácsony közeledtével hazavihették a lelki táplálékot az akadémia tagjai. Sepsiszentgyörgyön is számos adomány érkezett az akadémiásoktól, hiszen a rengeteg tartós élelmiszer és cipősdoboz akció mellett 4000 lejt sikerült Böjte Csabának és az otthonoknak felajánlani.

2017. december 20-án, szerdán Csíkszeredában két előadást is tartott a hallgatóság számára Ilyés Zsolt, csíkszentléleki plébános, aki nemcsak lelki táplálékot biztosított az ott lévőknek, hanem szellemi tudásukat is gyarapította a résztvevőknek, hiszen elmesélte, hogyan is alakult ki a karácsony ünnepe és miként ünnepeljük azóta Jézus születését. Az adakozás Csíkszeredában sem maradt el, hiszen rengeteg tisztítószer, élelmiszer és édesség gyűlt a felajánlásokból, valamint pénzbeli adomány is érkezett 5800 lej értékben.

Végtelen hatalmas köszönettel tartozunk az összes Ezüst Akadémiás hallgatónak azért, hogy időt és energiát nem sajnálva hozzájárultak ahhoz, hogy hátrányos sorsú gyerekek ünnepét tegyék szebbé. A felajánlásokból összegyűlt összeget, azaz a 12 800 lejt a kézdivásárhelyi és csíkszeredai falvak otthonaiban osztjuk szét, hogy ezzel is könnyebb legyen az ünnep.

Kívánunk ennek a jóságnak és nagylelkűségnek a jegyében boldog ünnepet, áldott karácsonyt és kellemes időt mindenkinek a szerettei körében!

Forrás: sapientia.ro