Az elmúlt év legkreatívabb projektje

Kiemelt cikk

Közel tizenötezer szavazat alapján dőlt el, hogy melyek voltak az elmúlt év legizgalmasabb kreatív projektjei.

A toplistás tartalmak közé került a roma falu életét segítő „BAGázs / Játsszuk együtt!” program, az egyenlőség fontosságát hirdető Budapest Pride, a klasszikusokat megidéző Hadik Irodalmi Szalon, a hajléktalanokat segítő Debrecen Bike Maffia csapata, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című mozijának lakásvetítései, a debreceni Nagyerdőben álló, felújított és szórakozóhellyé alakított víztorony, valamint a hátrányos helyzetűeket foglalkoztató Igazgyöngy Alapítvány tevékenysége is.

A harmadik díjat a KUCKÓ Önkéntes Programnak – gyermekotthonokban élő fiataloknak rendeznek programokat – ítélte oda a közönség. A második helyezett az Aranyélet című sorozat lett, a HBO-produkció a magyar valóságnak tart tükröt: hogyan lehet a rendszerváltás utáni Magyarországon a bűntudattól sem mentes hétköznapokat és súlyos jelent megélni – és hogyan lehet ezt magas minőségben, profi koncepcióval filmre vinni.

Az idei győztes a Red Bull Pilvaker lett, az őket jelölő Super Channel ajánlása szerint „képesek március 15-ikét formailag és tartalmilag is úgy megszólaltatni, hogy a majd’ 200 éves szellemiség a fiatalokból is zsigeri reakciót váltson ki”. Takács Ákos kreatív koncepciója szerint olyan fiatal magyar MC-k, mint Wolfie, Fluor vagy Diaz, népszerű magyar színészekkel – Járai Márk, Kollányi Zsuzsa, Hámori Gabriella, Kautzky Armand vagy Szabó Kimmel Tamás – friss formában idézik meg a magyar irodalom klasszikusait.

A Highlights of Hungary fő partnere, a Magyar Turisztikai Ügynökség a debreceni Nagyerdei Víztornyot jutalmazta Turisztikai Innovációs Díjjal, míg a Forbes különdíját a Green Go, Budapest első elektromos közösségi autóbérlő szolgáltatása kapta, amelyre a jövő zöld nagyvárosa épülhet. A WMN különdíját az interneten közkinccsé tett fotóarchívumnak, a hat éve indult Fortepannak ítélte, amely indoklásuk szerint „maga a mindennapok történelme, Magyarország 20. századának egy szubjektív, de mindenki számára ismerős szelete, a nosztalgia on-line otthona, amely köré mára igazi közösség szerveződött”.

 

Forrás: mno.hu