Az éjszakát is a színházban tölthetjük

Marosvásárhely Kiemelt cikk

Az éjszakát is a színházban tölthetjük Marosvásárhelyen a világnap alkalmából

Akár az egész éjszakát is a színházban tölthetik Marosvásárhelyen azok, akik kíváncsiak arra, hogy mi történik a színpadon és a színfalak mögött, mikor nincs előadás és nincs közönség a nézőtéren. Aki aludni is szeretne, matracot biztosítanak számára, ám hálózsákról saját magának kell gondoskodnia.

A Nemzetközi Színházi Intézet az 1961-es bécsi közgyűlésén arról hozott határozatot, hogy március 27. legyen a Színház Világnapja, amikor a különféle rendezvényekkel, látványos, vagy kevésbé látványos eseményekkel a színházművészetre, annak jelentőségére hívják fel a figyelmet, ezáltal pedig a kultúra fontosságára is. A színészek, a színházi dolgozók előtt tisztelegnek e napon, a közönség szeretetét és támogatását kérik.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Színház Világnapján március 27-én, hétfőn és 28-án, kedden gazdag és színes programmal készül, egyik kiemelkedő esemény Kovács András Ferenc Theatrum mundi című költői estje lesz hétfőn este 8 órától a Kisteremben.

Album a társulatról, kiállítás a színházról

Még azt megelőzően, délután 3 órakor a színház előcsarnokában bemutatják a Játék a titkokkal – Nem szokványos arcképcsarnok című, a Tompa Miklós Társulat jelenlegi színművészeiről készült albumot. A kötetet szerkesztője, Keresztes Attila művészeti igazgató ismerteti.

A Színházi Világnapra való felkészülés során a színház a közönséget is megszólította, azt kérte, hogy akinek van saját archívumában bármilyen fotó a színházról, előadásról, színészekről, akár olyan is, amelyet a tiltás ellenére, előadás közben készített, járuljon hozzá a kiállításhoz, amely hétfőn délután 4 órakor nyílik meg az előcsarnokban, ahol a világnapi üzenetet is felolvassák.

Költészet és színház határán

Délután 5 órától Ophelio Barbaro búcsúzik címmel Kovács András Ferenc teátrumi verseiről a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Fiatal Írók Szövetségének közös irodalmi szimpóziumára várják az érdeklődőket.

A téma a színpad, a színpadi látványi tárgyiasságok, a párbeszéd, a testi jelenlét, amely erőteljesen kapcsolódik a színház médiumához. Vagy mégsem? De kapcsolódnak-e a költészethez? Vannak-e átmenetek poézis és színjátszás között? – ezekre a kérdésekre keresik majd a választ a rendezvény résztvevői.

„Kovács András Ferenc költeményeinek jelentős darabjai világszínház-szerűséget, egyfajta theatrum mundi jelleget kölcsönöznek maguknak nem csupán a versek témáit, motívumhasználatait, stílusregisztereit, hanem működésmódjuknak összetettségét illetően is” – olvasható a meghívóban.

„Feltehetjük a kérdést: milyen szavak beválogatását engedi egy vers, és milyen működést követel meg ahhoz, hogy valamiféle előadásként, még inkább előadódásként működjön? Egyáltalán: előállítódnak-e benne egy előadás feltételei? Figyelmes-e a médiumok (költészet, színház) különbségeire? Mennyiben engednek panorámikus széttekintést e költészetre az ilyen és ehhez hasonló sorok: Szereped van itt… / Ma lépsz föl!”? Hasonló kérdéseket járnak körül a jelenlevők: Mészáros Márton, Pataki Viktor és Porczió Veronika fiatal magyarországi irodalomtörténészek, akiknek referátumait követően színpadra lép egy író-olvasó találkozó erejéig maga a szerző, Kovács András Ferenc is. Moderál: Korpa Tamás költő.

Hétfő este 10 órától másnap reggel 6-ig Színházi éjszakára várják a színházba a vállalkozó kedvűeket.

Vegyes csapatokban kosaraznak színészek, újságírók és profi sportolók

Másnap, kedd délután 5 órától pedig kosárlabda mérkőzésre a sportcsarnokba, ahol a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színészei, a marosvásárhelyi média képviselői, a Maros KK és a Sirius KK játékosai mérkőznek meg. A mérkőzés érdekessége, hogy a fehér és kék színekben játszó csapatok összeállításában egyaránt szerepelnek művészek, újságírók, valamint a Sirius Kosárlabda Klub és a Maros Kosárlabda Klub profi játékosai.

A csapatok összeállítása a következő: Fehér csapat: Bartha László Zsolt – színész; Ciugulitu Csaba – színész; Luchian Pantea – színész, Liviu Rebreanu Társulat; Keresztes Attila – művészeti igazgató, Tompa Miklós Társulat; Gáspárik Attila – vezérigazgató, Nemzeti Színház; Pál Attila – produkciós igazgató – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház; Czimbalmos Ferenc Attila – újságíró, Központ, Lázár László – Maros KK, LaMarcus Reed – Maros KK; Edző: Szászgáspár Barnabás – Maros KK

Kék csapat: Costin Gavază – színész; Csíki Szabolcs – színész; Korpos András – színész; Fülöp Bea – színész; Kádár Zoltán – szerkesztő, Marosvásárhelyi Rádió; Vlad Amariei – szerkesztő, Radio Târgu-Mureș; Farczádi Attila – szerkesztő, Radio Gaga; Sánta Szabolcs – Maros KK; Radovan Markovic – Maros KK; Edző: George Trif – Maros KK

Forrás: maszol.ro