Az egyházi segélyszervezetek kellenek

EPP-HungarianPress Vezércikk
Az egyházi segélyszervezetek olyan területeken is folytatják küldetésüket, ahonnan biztonsági okok miatt a nagy nemzetközi NGO-k már kivonultak. Iskolákat építenek újjá és tartanak fenn, szociális ellátást és segélyezést folytatnak, valamint templomokat és házakat építenek újjá konfliktuszónák mellett.

 

Az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportja szerdán megbeszélést folytatott Ján Figel’-lel, az Unió vallásszabadságért felelős különmegbízottjával, valamint a német szövetségi fejlesztési minisztérium magas szintű vezetőjével. A felek egyetértettek abban, hogy az EU nemzetközi fejlesztési politikájában egy szemléletváltás tanúi vagyunk.

Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő a találkozó után elmondta: “Németországban mindössze két éve emelték be a fejlesztéspolitikába a vallás szerepét, és ismerték el az egyházi segélyszervezetek páratlan terepmunkáját a világ különböző válságzónáiban. Ez egy nagyon fontos változás, amelyet uniós szinten is mielőbb fel kellene ismerni”. A vallásközi párbeszédért felelős munkacsoport magyar társelnöke idén több látogatást tett a közel-keleti és afrikai válságövezetekben, ahol nem csak a helyi vallási vezetőkkel találkozott, hanem a terepen humanitárius segélyezéssel foglalkozó szervezetekkel is.

Az Aid to the Church in Need pápai humanitárius szervezet képviselője a megbeszélésen kiemelte: “Az egyházi segélyszervezetek olyan területeken is folytatják küldetésüket, ahonnan biztonsági okok miatt a nagy nemzetközi NGO-k már kivonultak. Iskolákat építenek újjá és tartanak fenn, szociális ellátást és segélyezést folytatnak, valamint templomokat és házakat építenek újjá konfliktuszónák mellett. Utóbbinak létfontosságú szerepe van abban, hogy visszaadja az embereknek nemcsak otthonukat, hanem hitüket a boldogulásban, a jövőben”. A szekularizáció elve miatt sok európai vezető az egyházi segélyszervezetek támogatásában a térítést látja, pedig ez egy téves, elavult szemlélet. Ezen szervezetek nem csak saját közösségeiket támogatják, hanem valamennyi rászoruló vallási kisebbségért is kifejtik tevékenységüket.

Ján Figel’ megerősítette, hogy az általa betöltött különmegbízotti szerep az Európai Parlament határozatának köszönhető, amelyben a képviselők kifejezett kérése volt a vallásszabadság ügyét előremozdító politikai pozíció létrehozása. A különmegbízott elmondta: egyetért a német szemléletváltással és maga is azon a véleményen van, hogy az egyházi segélyszervezetekkel szorosabbra kell fűznie a viszonyát az Uniónak, hiszen az emberiség nagy része vallásos, a segélyszervezetek pedig páratlan munkát végeznek. Általában a vallás szerepe csak negatív kontextusban, a vallási radikalizmus okán kerül szóba, pedig közösségépítő tevékenységük és küldetéstudatukból fakadó kitartásuk az uniós fejlesztéspolitika fontos eszközévé emelhetné őket.

EPP-HungarianPress
forrás: gondola.hu