Autistáknak nyílnak információs pontok

Nagykanizsán, Székesfehérváron, Veszprémben, Vésztőn, Szegeden és Salgótarjánban Kiemelt cikk

Autistáknak nyílnak információs pontok vidéken

Autizmussal élőknek, családtagjaiknak, szakembereknek, valamint laikus érdeklődőknek nyit hat információs központot vidéken novemberben az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) kormányzati támogatással – jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár és Kővári Edit, a szervezet elnöke budapesti sajtótájékoztatójukon.

A Nagykanizsán, Székesfehérváron, Veszprémben, Vésztőn, Szegeden és Salgótarjánban nyíló központok ügyfélszolgálati irodaként és a térségi kapcsolatépítés intézményeként működnek majd, egy-egy helyi civil szervezetre alapozva. Az államtitkár közölte, jövőre 59 millió forinttal támogatják az AOSZ-t, Kővári Editpedig azt mondta, hogy a szervezet csaknem egy-egymillió forintot biztosít jövőre a helyi intézmények működtetésére; képzésekre, rendezvényekre, szolgáltatásokra pedig további forrásokat ad.

Czibere Károly azt hangoztatta, az autizmus nemcsak az érintettek ügye, és a kormányzat azon dolgozik, hogy ne maradjanak magukra nehézségeikkel és kérdéseikkel. Ez utóbbi miatt hiánypótló a mostani szakmai szolgáltatásfejlesztés, amely a családokhoz közel viszi a segítséget – tette hozzá.

Az államtitkár a minisztérium kiemelt stratégiai partnerének nevezte a szövetséget, amely az évente növekvő kormányzati támogatást nem magára, hanem mindig újabb fejlesztésekre költi. Azért is példaértékű az alapítvány mostani projektje, mert országos hálózati rendszerben, egységes szakmai elvekkel, ugyanakkor a helyi kezdeményezésekre építve működik.

Kővári Edit arról beszélt, a hálózat kialakításával az volt a céljuk, hogy az érintett családokhoz legközelebb tudjanak hatékony és összetett segítséget nyújtani. Az egyes irodákon keresztül szakmailag megalapozott információval, folyamatosan bővülő szolgáltatási körrel, képzésekkel szeretnék ellátni a családokat és a szakembereket. Céljuk az is, hogy a társadalmi szemléletformálásban is komoly szerepük legyen az irodáknak.

Kővári Edit elmondta: az autizmus olyan fejlődési rendellenesség vagy állapot, amely egész életen át megmarad, de fejlesztéssel jó eredményeket lehet elérni. A legfrissebb kutatások szerint a világon minden 68. ember érintett autizmussal.

Az autizmus jogilag fogyatékosságnak számít, számtalan megjelenési formája, spektruma miatt a hivatalos nevezése: autizmus spektrumzavar. Az autista emberek agya másképpen dolgozza fel a külvilágból érkező hatásokat. Érzékszerveik sokszor túlságosan kifinomultak vagy éppen ellenkezőleg, nem elég érzékenyek, hogy befogadják a környezet ingereit.

A sajtótájékoztatót a Fogadj örökbe egy macit alapítvány idén megnyitott kávézójában és kulturális központjában tartották, ahol – mint azt Kárász Róbert, az alapítvány vezetője ismertette – nyolc fogyatékos ember, köztük több autista dolgozik. Az egykori Vörösmarty mozi termeiben kialakított, akadálymentesített, “fogyatékosságbarát közösségi térben” egyebek mellett tematikus filmfesztiválokon mutatják be a fogyatékossággal élők mindennapjait. A civil szervezetet Törőcsik Mari színésznő alapította, és arról vált híressé, hogy minden évben ismert emberek gyermekkori mackóit árverezik el, a bevételt pedig a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására fordítják. Terveik szerint jövőre újabb kávézót nyitnak vidéken, ahol ugyancsak fogyatékos emberek dolgoznak majd.

 

Forrás: weborvos.hu