Át adták az Ozone Zöld-díjat

Kiemelt cikk

Hetedik alkalommal adták át az Ozone Zöld-díjat

 

Idén hetedik alkalommal került kiosztásra Magyarország egyetlen zöld tematikus csatornája, az OzoneNetwork televízió által 2010-ben alapított Ozone Zöld-díj.

Az Ozone Zöld-díjat hagyományosan több kategóriában osztják ki a környezet-és természetvédelem, valamint a környezetvédelmi innováció területén megvalósított példaértékű projektekért és megoldásokért magánszemélyek, továbbá gazdálkodó illetve társadalmi szervezetek között. A díj elnyeréséért nagy, valamint közép – és kisvállalatok továbbá magánszemélyek, civilszervezetek és újságírók nyújthatnak be pályázatot.

A díj elnyerésének további előfeltétele a környezet és természetvédelem kiemelt fontosságú kezelése, valamint hogy a díjazott által megvalósított innováció példaértékű legyen.

A korábbi évek gyakorlatát követve idén is öt kategóriában, nagyvállalatok valamint kis és középvállalkozások, továbbá civilszervezetek, magánszemélyek és iskolák között került kiosztásra a díj.

A beérkezett 36 pályaművet a Szent István Egyetem Klímatanácsának háromfős bírálóbizottsága, Prof. Dr. Tóth László egyetemi tanár, tiszteletbeli elnök, Dr. Fogarassy Csaba a testület elnöke, valamint Herczeg Boglárka, a Klímairoda koordinátora értékelte, Bakosné Dr. Böröcz Mária egyetemi docens, Szőke Linda doktorjelölt, Horváth Bálint PhD hallgató és Dr. Fekete Rita, a Klímairoda felkért szakértőjének előbírálata alapján.

Autista gyerekek környezettudatos oktatása

Bakosné Dr. Bencze Mária a bírálóbizottság képviseletében elmondta, hogy komoly színvonalú értékes pályaművek érkeztek be, nem egyszer egészen különleges illetve szellemes ötlettel. Az iskolák közül idén a Szent István Körúti Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola nyerte el az első helyezést. E tanintézményben folyik többek között a különös törődést igénylő autista gyerekek oktatása is, immár 13 éve. A környezettudatos nevelésre különös gondot fordító tanintézmény specialitása az ökoliget patronáló projekt, amely a legjobb terepet biztosítja a környezeti és természeti értékek megismertetésére, valamint az ezekhez kapcsolódó szemlélet kialakítására.

Oktatási csomag a globális felmelegedés szemléltetésére

A civil szervezetek közül a Pro Gemmo Alapítvány lett az Ozone Zöld-díj 2016. évi első helyezettje. A civil szervezet egy olyan komplett oktatási csomagot hozott létre, amellyel szemléletes módon lehet bemutatni illetve modellezni a globális felmelegedés hatásmechanizmusát, és amelynek egy interaktív ökoház-makett is a részét alkotja.

A magánszemély pályázók közül Háber István Ervin városi mikroklíma térképezési modellje nyerte el az első díjat. Mint a díjazott elmondta, doktori disszertációjának témája adta a projekt alapgondolatát. A városi mikroklíma-térkép több mérőállomás adatainak egységes szempontok szerinti feldolgozásával készül el, ami hatékonyabbá teheti a megújuló energiaforrások kihasználását, közelebb hozhatja a városlakóknak a természetet, de felhasználható a környezetbarát épülettervezésekhez is.

Művészeti kiiállítás szemétből

A kis- és középvállalati szektorból idén a Karakter XXI Kommunikációs Szolgáltató és Tanácsadó Bt. örülhetett a bírálóbizottság döntésének egészen különleges „Szépet a szemétből” kiállításával. A projekt eredeti módon, művészi tárgyakká formálva mutatja be a legnagyobb problémát okozó hulladékokat, sajátos módon hívva fel ezzel a nagyközönség figyelmét a környezetszennyezés akut problematikájára. A KKV pályázók közül harmadik helyezést érdemelt környezetbarát termékfejlesztő munkája miatt az Ilcsi Szépészeti Kft. is.

A nagyvállalati kategóriában a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. kapta meg az első helyezést, a díjjal járó bonsai fával együtt. A cég a gyártelepén kiépített esővízgyűjtő rendszerből fedezi hűtőtornyai valamint üzemi-kommunális létesítményei teljes vízszükségletét, hétezer tonna ivóvizet kiváltva ezzel.

A nagyvállalati kategóriában második helyezést ért el a Magyar Posta Zrt., a mamutcég által megvalósított felelős hulladékgazdálkodásért.

 

Forrás: origo.hu