Arcus pályázat eredményei

Topolya Kiemelt cikk
Az erdei fülesbagoly és telelőhelyei volt a témája az Arcus Környezetvédő Egyesület rajz, természetismeret és irodalmi pályázatának.

A pályázat eredményeit hétfőn este hirdették ki a topolyai Művelődési Ház Kiállítótermében. Az elsősök és másodikosok valamint a harmadikosok és negyedikesek korcsoportja szerint értékeltek, valamint több különdíjat is kiosztottak. A több mint kétszáz beérkezett gyermekrajzból kiállítás is nyílt.

Szemet gyönyörködtető munkák születtek az erdei fülesbagolyról és telelőhelyéről. Volt aki a valósághű ábrázolást választotta, de volt aki a fantáziáját vetette be.

Tóth Lili, Bácskossuthfalva: „Én a tanítónénimtől kaptam ezt az ötletet, és a telelőhelyét rajzoltam le a baglyoknak, ami van a parkban is meg a színház mellett.”

A gyerekek változatos technikát alkalmaztak az erdei fülesbagoly megörökítésére.

Vörös Trisztán, Felsőhegy: „A technika, amit használtam, hogy a tojást és a temperát összekevertem, és azt kell rákenni a lapra. Ha megszárítjuk, azt lehet egy kaparópálcával kikaparni és aztán zsír vagy pasztellkrétával kifesteni.”

Forrás: Pannon RTV