Arany-művek Bácskossuthfalván

Bácskossuthfalva Vezércikk
Két előadóművész mondott verseket a helyi református templomban.

A kétszáz éve született Arany János balladái és versei elevenedtek meg péntek este Bácskossuthfalván Hajvert Ákos és Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondók tolmácsolásában. Az Örökség című előadásukat a Moravicai Értelmiségi Fórum meghívására a református templomban adták elő az irodalomkedvelőknek.

A Szent László balladája, A walesi bárdok, az Ágnes asszony, a Vörös Rébék, a Híd-avatás című balladák, a Rege a csodaszarvasról, a Családi Kör és az Örökség című versek is elhangzottak Arany János munkásságából. Tóth Péter Lóránt, Radnóti-díjas versmondó, Kunszentmiklós, Magyarország: „Azt gondolom, hogy sokkal könnyebb érteni Arany Jánost, mint azt gondolnánk, csak az emberekben gyerekkori élményekből, diákkorából, iskolai élményekből van egy ilyen tartszabályosság vele szemben, de azt gondolom, hogy sikerül jó értelemben úgy levinni, lehozni közbeszéd szintjére Arany János szövegeit, hogy megértik és megérzik a hallgatók is, és tényleg nagy szeretettel fogadják.”

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete az egész Kárpát-medencében turnézik Arany János emlékműsoraival. Hajvert Ákos, elnök, Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete: „Az Arany János Emlékbizottságnak köszönhetően nagyon sok helyre el fogunk tudni menni, nem csak ezzel az előadással, hanem még két előadással is a Kárpát-medencében, van egy Toldi és egy Családi kör című előadása is a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének.”

A bácskossuthfalvi irodalomkedvelők örömmel fogadták a legnagyobb magyar balladaköltő műveiből készített műsort. Crnkovity Gábor, elnök, Moravicai Értelmiségi Fórum, Bácskossuthfalva: „Arany János a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, idén kétszáz éve született, illik szerintem minden egyes magyar településen méltón megemlékezni az ő születésének évfordulójáról, nem minden nap születik ilyen költő, aki ilyen kiemelkedő jelleggel bír a magyar irodalomban.”

Török Noémi népdalénekes betegsége miatt nem tudott fellépni a produkcióban, így orgonajátékkal egészítették ki a verses összeállítást.

Forrás: Pannon RTV