Anyanyelvi gyermekfejlesztés Pozsonyban

Pozsony Kiemelt cikk

Hiánypótló, anyanyelvi gyermekfejlesztési központ kezdte meg működését Pozsonyban. A magyar szakembereket tömörítő polgári társulás a Meliorat.io nevet viseli. Nyitórendezvényüket a Csemadok-székház Rákosi Ernő termében tartották 2017. november 9-én.

A Melioratio Polgári Társulás indulását, intézményi keretek közül való kilépést hónapokig nagy izgalommal tervezték az alapítók, Kása Ildikó elnök és Tóth Tibor alelnök. Elképzeléseikkel, terveikkel megszólították a pozsonyi, a Pozsony környéki és a csallóközi magyar szakembereket, akik lelkesen álltak a kezdeményezés mellé. A hiányt és a szükséget felismerve összefogásukkal jött létre az első magyar nyelvű fejlesztőközpont Pozsonyban, amely személyre szabott, anyanyelven történő foglalkozásokat és terápiákat kínál. Kása Ildikó, a központ szakmai vezetője elsődleges küldetésüknek a komplex gyógypedagógiai fejlesztést fogalmazta meg.


Hiánypótlás, magyar szakemberek csapattá formálása

Kása Ildikó szakmai tevékenységét hosszú évek óta végzi a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, tanítóként és fejlesztő pedagógusként. Azt tapasztalta, hogy a magyar anyanyelvű gyerekekkel egy-egy diagnózis felállításához, szakorvosi vizsgálathoz a szülőknek Dunaszerdahely, Galánta, esetleg Vágsellye intézményeibe kellett utazniuk, de miután ott is telítetté váltak a rendelők, gyakran Győrbe és Mosonmagyaróvárra vitték a gyerekeket. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy itt, Pozsonyban és a környékén is vannak szakemberek, fiatal, tehetséges végzősök, akiket társulásba gyűjtve, a lakóhelyükön tudnak hatékonyan segítséget nyújtani a családoknak.

Csapatuk többek között a logopédiai szakkezelés, a tanulási és viselkedési zavarok kezelése, a szorongásoldás és stresszkezelés, a mozgásterápia, valamint a képességfejlesztő foglalkozások és a felzárkóztatás területén dolgozik. Elsősorban a 3-18 éves korosztály számára, de a családokat, a felnőtteket is szívesen fogadják.


Névválasztás és küldetés

Szóba került a Melioratio szó kapcsán a névválasztás is. Tóth Tibor, aki a háttérfeladatokat végzi, elmondta, hogy a melioratio szó hallatán sokaknak a mezőgazdaság, a talajjavítás jut az eszébe. Viszont a szó további jelentései: javítás, megjavítás, fejlesztés. Így az alapítók gyermekfejlesztő tevékenységük kifejezéseként választották a Meliorat.io nevet, az első, Pozsonyban működő magyar nyelvű központnak. Honlapjuk is ezen a néven érhető el.

A társulás fővédnöke PaedDr. Strédl Terézia, a Selye János Egyetem tanszékvezetője a nagy érdeklődés mellett megrendezett megnyitón kitért arra, hogy a statisztikai adatok igazolják, hogy nemcsak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel, a partnerekkel, a partnerkeresőkkel is foglalkoznia kell a szakmának. Felhívta a figyelmet, hogy sokszor elgondolkodunk, a nevelést miért nem tanítják, de a jó nevelés kulcsa a szeretet. Ha a szülők szeretik egymást, akkor jól fogják nevelni gyermekeiket.

A szakember hozzáfűzte:„Ám ez nem mindig ilyen egyszerű, és ezért van szükség a szociális segítőhálóra, amelyet most Pozsonyban sikerült a magyar közösség számára kiterjeszteni.” Ezzel a fővárosban is megvalósult a probléma és a szakember találkozása. Utalt arra, hogy a központ folyamatos működését az a szakmai, erkölcsi támogatás biztosítja, amely abból fakad, hogy a most egy csapatba gyűjtött szakemberek eddig is dolgoztak. Szavai zárásaként boldog gyerekeket és elégedett szülőket kívánt a most induló központ munkatársainak.


További együttműködések

A Meliorat.io számos civilszervezettel, iskolával került kapcsolatba, működik együtt. A kölcsönös segítő szándék, a családok érdekében végzett tevékenység nem várt meghittségbe hozta a pozsonyi közösséget.

A Csemadok mellett a Szövetség a Közös Célokért társulással is szorosra fűzték a kapcsolatot. Foglalkozásaiknak az október elején Pozsonyban átadásra került, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének és a Családláncnak a regionális központja ad otthont. Az együttműködés megvalósulásával a gyermekfejlesztő központ csapata kifejezte, hogy szakmai tevékenységével támogatja a SZAKC által működtetett Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot és részt vesz a népszerűsítésében.

 

Forrás: Felvidek.ma