Akadálymentesítés

Topolya Kiemelt cikk

Közös projektumot valósított meg a pobedai helyi közösség és a Kis-Bácska egyesület.

egnap délelőtt a pobedai helyi közösség és a Kis-Bácska Multiplex Szklerózis Egyesület képviselői átadták a pobedai posta új, akadálymentesített bejáratát. A jövőben a tolószékes és mozgáskorlátozott személyek is könnyen megközelíthetik ezt a közintézményt. Vikor László, a helyi közösség tanácsának elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a helyi közösségnek és az egyesületnek ez a második közös projektuma.

– A posta akadálymentesítése a második közös projektumunk a Kis-Bácskával. Elsőként az egészségügyi rendelő épületét akadálymentesítettük, ezáltal ott is megkönnyítettük a megközelíthetőséget. A rendelő és a posta azok az intézmények, amit a legtöbbet használnak a lakosok, így logikus lépés volt, hogy másodikként a postát akadálymentesítjük. A Kis-Bácska biztosította a forrást, mi pedig koordináltuk a munkálatokat – mondta el Vikor, majd arról is beszámolt, hogy a helyi közösség az idén még felújítja az egészségügyi rendelőt. Kívülről és belülről is befestik a falakat, és reményeik szerint az önkormányzat segítségével a váróterem bútorzatát is felújítják.

A pobedai posta akadálymentesítését egy köztársasági pályázatból finanszírozták, mondta el Nyeső Paul, a Kis-Bácska Multiplex Szklerózis Egyesület elnöke.

– A rokkant embereknek nagyon fontos az akadálymentesítés, főleg az ilyen épületeknél, amelyekre a pobedai helyi közösség felhívta a figyelmet. Ezek azok az intézmények, amelyeket a legtöbbször felkeresnek az emberek. A munkaügyi minisztérium által kiírt pályázaton vettünk részt közösen, és nyertünk mindkét alkalommal – számolt be Nyeső, majd arról is szólt, hogy a községben nem mindenhol zajlik olyan gördülékenyen az akadálymentesítés, mint Pobedán.

– Az egyesületünk 2008-ban kezdett működni, és akkor felhívtuk a figyelmet ennek a problémának a súlyára. Akkor Topolya város a gyalogosátjáróknál és az egészségházban megoldotta az akadálymentesítést, de sajnos itt megállt. Az első pobedai projektumot követően felkértük a község többi helyi közösségét, hogy mérjék fel az ilyen jellegű szükségleteiket, és próbáljunk közösen megoldást találni rá. Eddig a pobedai az egyetlen helyi közösség, amely részt vesz ebben, de nagyon remélem, hogy a többi is meglátja ennek a problematikának a fontosságát – fogalmazott az elnök.

Fábián Éva, az egyesület gunarasi tagja úgy véli, hogy a mozgáskorlátozott és kerekesszékes embereknek óriási szükségük lenne a közintézmények akadálymentesítésére.

– Nagyon fontos az akadálymentesítés, hogy azok is eljussanak a postára vagy a rendelőbe, akik kerekesszékkel közlekednek. Sajnos, ez más falvakban nincs megoldva, és Topolyán, valamint más városokban sem. Topolyán például a kerekesszékesek nem tudnak bemenni a postára, hanem valakit meg kell kérniük, hogy intézze el helyettük az ügyeiket. A rendőrség épületével is hasonló a helyzet – mondta el Fábián.

akadalymentes

Forrás: Magyar Szó