Diósi János: A művelődés- és közösségszervezői tevékenység nem egyemberes történet
Diósi János doroszlói művelődésszervező a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségén, Zentán átvette a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség életműdíjának minősülő Magyar Életfa Díjat. Több mandátumban alelnöke majd elnöke volt a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületnek, a helyi hagyományőrző csoport alapító és oszlopos tagja. Pályájáról, az eredményes közösségszervezés mikéntjéről kérdeztük:
A családalapítás és a külföldön töltött évek, majd a hazatelepülés után sokáig élsportolóként, tekézőként épített csapatot. A kilencvenes évek elején lett a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület vezetőségének tagja. Milyen feladatokkal szembesült ezekben az időkben?
– A csapatépítés, a rendezvényszervezés lényegét már a hetvenes években, németországi tartózkodásom idején elsajátítottam.Rendszeresen tartottunk összejöveteleket az ottani, az akkori Jugoszláviából érkezett közösség tagjai számára, továbbá a tekecsapat vezetőjeként is sokat megtanultam a közösségszervezésről. Nem szerettük volna, ha a fiunk idegen nyelven kezdi iskolai tanulmányait, hazatelepültünk hát, és itt folytattam a sporttevékenységemet, majd később tagja lettem a doroszlói magyar művelődési egyesület vezetőségének. A kilencvenes években, a háború folytán felmerülő problémák, a működést ellehetetlenítő helyzet határozott kiállást, fellépést kívánt. Gyakorlatilag az egyesület kapujában állva védtük meg az épületet az illetéktelenül behatolni akaró egyénektől. A kilencvenes évek közepén többedmagammal kerekedtem fel, hogy házról házra járva újratoborozzam a Móricz Zsigmond MME néptánccsoportját és fúvószenekarát. Ennek köszönhetően az 1998-as Magyar Bálban már új koreográfiával, doroszlói lánytáncok bemutatásával lépett fel az újraverbuválódott csoport. Határozottan emlékszem, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség alakuló üléseire milyen viszontagságos, üzemanyag-hiányos körülmények között utaztunk Szabadkára, majd Szenttamásra is…
Támogatóinknak, így például a bajai Bácskai Civil Szervezetek Szövetségének köszönhetően a néptánccsoport ezekben az években is vendégszerepelhetett külföldön, Baján és környékén.
A vezetői teendők mellett besegített az egyesület szakcsoportjainak munkájába, sőt egyéb közösségszervezési területeken is számíthattak a támogatására.
– Mindig igyekeztem rendszerezni a feladatokat, így volt lehetséges, hogy több területen is tevékenyen jelen lehettem. Tagja voltam a doroszlói helyi közösség tanácsának, továbbá énekeltem a művelődési egyesület vegyes kórusában és néha közreműködtem a színjátszócsoport előadásaiban is. A vezetői tevékenységem során különös gondot fordítottam rá, hogy a település, a doroszlói magyar közösség legjellegzetesebb és eredetibb része, a néptánccsoport, igényes módon működjön. Különösen büszkék voltunk rá, hogy ebben az időszakban jött létre Doroszlón a Herceg János Irodalmi Díj, majd novellapályázat, és a Fehér Ferenc-szavalóverseny is. Életbe lépett a támogatások lehívását lehetővé tevő pályázati rendszer, attól kezdve újjáépítési munkálatokat eszközöltünk, például felépült az egyesület öltözőhelyisége.
Ahogyan a díjra való felterjesztésben is megfogalmazódott, felbecsülhetetlen az a szellemi tőke, állhatatosság, egyenesség és szervezőkészség, amellyel szolgálatot tett, tesz a doroszlói magyar közösség számára. Milyen tapasztalatokat nyújtott az ön számára a közeg, amelyben tevékenykedett?
– A közösség legfőbb feladatát abban látom, hogy a megvalósított projektumoknak folyamatosságot, fenntarthatóságot tudjon biztosítani. A jövő nemzedékek eltanulják megőrizni mindazt, amit elődeik megteremtettek. Úgy vélem, ez a közösség sokkal erősebb, mint azt önmagáról elhiszi. További, az eddigieknél még nagyobb ívű fejlesztések valósulhatnak és hiszem, hogy valósulnak meg a közösség öntudatossága nyomán.
Hogyan érintette az életműdíj, milyen további terveket dédelget?
– A közelmúltban alakítottuk meg a faluban az Alvég nevű tekeklubot, ennek keretében rendszeresen szervezünk bajnokságokat. Csaknem tíz évvel ezelőtt alakult meg a hagyományőrző csoport, amelynek tagjává váltak a helyi idősebb személyek, akik egyebek mellett értenek a viselethez, szívesen öltik magukra azt, illetve ismerik a helyi gasztronómiai különlegességek elkészítésének módját. Szervezésemben rendszeresen ellátogatunk a VMMSZ által megismertetett maglódi Kárpát-medencei Magyarok Találkozójára, Disznótoros Fesztiválra. Továbbá a településre érkező turistáknak, érdeklődőknek bemutatjuk mindazt, amit Doroszlón látni érdemes. Nemrég választottak meg a Szent György Lovagrend priorjává. Ebben a minőségemben is vannak terveim, nyugat-bácskai és Doroszlót illető helytörténeti szinten is. A Magyar Életfa Díjról szólva el kell mondjam, amit mindig hangsúlyozok, hogy a művelődés- és közösségszervezői tevékenység nem egyemberes történet. A munka- és sorstársaim együttműködése nélkül nem érhettem volna el eredményeket. A gyökerében, törzsében erős (életű) fa önmagában kevés a belőle kinövő ágak nélkül – hallottuk Diósi Jánostól.
A díjátadás ünnepélyes pillanata
Forrás: Magyar Szó