Adventi lelki napot tartottak a cserkészek

Kónya-Kovács Otília Muzslya Kiemelt cikk

Szövetségi szintű, adventi lelki napot tartott ma a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség. Erre az alkalomra Vajdaság több településéről – Kispiacról, Királyhalmáról, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Tóthfaluból, Óbecséről, Bácsfeketehegyről, Temerinből és Muzslyáról – érkezett mintegy 40 cserkész. Szokásosan, zászló felvonásával, majd a cserkészhimnusz eléneklésével indult a program.

Az ünnepekre való ráhangolódásként szervezték meg a mostani alkalmat, amelynek a mottója, “kérjetek és megadatik, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”. A célja a találkozásnak, hogy az imával foglalkozzanak, így előadóként jelen volt Masa Tamás atya, nagybecskereki plébános, aki az imákról értekezett. Volt kiscsoportos beszélgetés is, külön a fiatalabbaknak, illetve az idősebbeknek, hiszen a legfiatalabb részvevő 12 éves, míg a legidősebb 59 éves volt.

A lelki nap fő célja, hogy a résztvevők lelkileg feltöltődjenek, és hogy barátkozzanak, amihez javában hozzájárultak a kiscsoportos beszélgetések, de a cserkészjátékok is. Ezúttal is volt ún. faluportya, amely keretében a Szűz Mária Szent Neve templomot ismerhették meg a jelenlevők. Gyónási alkalmat is biztosítottak a részvevőknek, és végül szentmisével zárult a lelki nap, illetve a református felekezethez tartozók lelki órán vehettek részt.