A velencei kalmárt mutatják be

Kolozsvár Kiemelt cikk

Pénz, hatalom, idegengyűlölet – A velencei kalmárt mutatja be a kolozsvári színház

Shakespeare érezte a hatalmon lévők agresszivitását és azt, hogy ennek nincs köze a kereszténységhez, emelte ki A velencei kalmár egyik lényeges mozzanatát Visky András dramaturg. A sokrétű klasszikus szöveget Tompa Gábor rendezésében mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata péntek este hét órakor. A következő előadás vasárnap este lesz.

Az előadás gerincét a keresztény velencei kalmár, Antonio és a zsidó uzsorás, Shylock közötti konfliktus képezi: a kalmár barátja kérésére hatalmas kölcsönt vesz fel az uzsorástól, aki zálogul a kereskedő testéből kér egy fontnyi húst. A kolozsvári előadás különlegessége, hogy januárig Viola Gábor lesz Antonio és Bogdán Zsolt alakítja Shylockot, január után viszont fordított szereposztásban is látható lesz a darab. Ez a szerepcsere – a „kés két oldala” – színészként is tanulságos volt, emelte ki a keddi sajtótájékoztatón Bogdán Zsolt színművész.

Tompa Gábor rendező szerint A velencei kalmár Shakespeare legbonyolultabb, legnehezebb darabja, amelyre rárakódtak a különböző korok, ideológiák értelmezési rétegei is. Ez az előadás a rideg, profitorientált világ és a benne dúló szenvedélyes érzelmek ellentétére épít. A műfaja szempont kérdése: vannak benne vígjátéki elemek, például pórul járt kérők, férfinak öltöző nők, de a rendezői szándék szerint ellentétes érzelmek egyidejű átélésére késztet.

Az előadás dramaturgja Visky András, aki a zsidógyűlölet központi témájára tért ki a sajtótájékoztatón. A szerzőnek nem lehetett közvetlen tapasztalata erről, mert Angliában már a 14. század elejétől tilos volt zsidóknak letelepedni. A kereszténység hagyományos antijudaizmusa, másság-gyűlölete mégis élt a nyelvben, az irodalmi toposzokban, Shakespeare ezt dolgozta fel. Shylock a sokadrangú polgár, akire a pénze miatt szükség van, de pillanat alatt áldozattá válhat, amint az előadásban ez meg is történik. Az uzsorás által követelt húsáldozat célja pedig a társadalom megleckéztetését célozza: Shylock számos megaláztatás után a lányát is elveszti, és azt szeretné, ha a teljes veszteség érzését mások is megtapasztalnák, mutatott rá Visky András.

A kolozsvári előadás Nádasdy Ádám friss, színpadon először 2016-ban bemutatott fordítását követi, amely nem próbál meg szépíteni, politikailag korrekt lenni, hangsúlyozták az alkotók. A szöveg modernsége ellenére megmaradt shakespearien bonyolultnak, sokjelzősnek, a megfelelő hangsúlyozásban Papp Márta budapesti beszédtechnika-tanár segített a színészeknek.

Az előadás szereposztásában Viola Gábor, Bodolai Balázs, Szűcs Ervin, Farkas Loránd, Balla Szabolcs, Árus Péter, Györgyjakab Enikő, Vindis Andrea, Albert Csilla, Fogarasi Alpár, Bogdán Zsolt, Imre Éva, Laczkó Vass Róbert, Marosán Csaba, Orbán Attila, Dimény Áron, Váta Loránd, Paco Alfonsín, Sinkó Ferenc, Kántor Melinda, Platz János látható. A díszlettervező Dragoș Buhagiar volt, rendezőasszisztensként Botond Nagy és Veres Emőke dolgozott az előadáson, a videót Rancz András készítette, a fénytervet Erőss László. A jelmeztervező asszisztense Bocskai Gyopár volt, az ügyelő pedig Veres Emőke és Zongor Réka.

Forrás: maszol.ro