A TÖRTÉNETI INTÉZET UDVARÁN

Kolozsvár Kiemelt cikk

ALUMNUS TALÁLKOZÓ A TÖRTÉNETI INTÉZET UDVARÁN

Idén már második alkalommal került sor a Kolozsvári Magyar Napok keretében a nagytalálkozásra, melyre a történelem, művészettörténet, régészet, könyvtárszak, levéltárszak, európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok, valamint a kulturális turizmus szakon végzetteket várták a Történeti Intézet udvarán péntek délután.

Az intézet nyílt napján, az előadásokkal, kiállításokkal teli program végén, de még a koncertek előtt, akartak találkozási pontot teremteni az egykori diákok, tanárok és tanítványok számára – mondta el dr. Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes, várostörténész. A családias hangulatban zajló eseményen ott jártunkkor épp egy sikerről számoltak be, és beszélgettek az új 6. osztálynak szánt magyarságtörténeti tankönyv elkészüléséről, s azt is megtudtuk, hogy az egyik legnehezebb és bonyodalmaktól sem mentes feladat a tankönyvírás.

A nyílt nap keretében két kiállítást tekinthettek meg az érdeklődök, valamint a város történetét érintő különböző előadásokra ülhettek be, és két vezetett látogatás keretében járhatták körbe az Egyetemi Könyvtár épületét. De a hét folyamán még sok egyéb érdekes programon vehettek részt a magyarnapozók. Hétfőn, augusztus 20-án az EME előadótermében bemutatták a Lupescu Makó Mária főszerkesztésében megjelent Cluj – Kolozsvár – Klausenburg 700. Várostörténeti tanulmányok. Studii de istorie urbană c. kötetet.

A Kolozsvár épített öröksége iránt érdeklődők számos vezetett tematikus séta közül válogathattak hétfőtől kezdődően, melyek között román nyelven is szerveztek csoportvezetéseket. A Magyar Történeti Intézet Régészeti és Művészettörténeti Tanszéke és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány kezdeményezésére művészettörténész doktoranduszok, muzeológusok és egyetemi oktatók vezetésével zajlottak e városnéző alkalmak.

Forrás: magyarnapok.ro