A Tiszatáj újvidéki bemutatkozása

Szakács Patrícia Újvidék Hírek

Hétfőn este a szegedi Tiszatáj folyóirat mutatkozott be a Híd Kör Egyesület KultúrPass rendezvénysorozatának keretében. Az újvidéki Forum-ház 4. emeleti tanácstermében Berényi Emőke, az est moderátora a doroszlói születésű Hász Róberttel, a Tiszatáj főszerkesztőjével és az óbecsei származású Orcsik Rolanddal, a folyóirat kritikai és versrovatának szerkesztőjével beszélgetett.

A Tiszatáj folyóirat első száma 1947. március 8-án jelent meg, ezzel a leghosszabb életű magyar nyelvű szépirodalmi folyóirat, amely a kisebb-nagyobb megszakítások ellenére is, a mai napig aktívan működik. 2011-ben, Olasz Sándor irodalomtörténész, kritikus halálát követően, Hász Róbert személyében új főszerkesztője lett a Tiszatájnak. Az újvidéki bemutatkozás elején kitértek arra a bortányra, amely a szerkesztőség megújulása kapcsán robbant ki: Péter László irodalomtörténész 2012-ben azt nehezményezte, hogy a lap eltávolodott a korábbi hagyományoktól. Az adott lapszámban ugyanis több vajdasági, mint magyarországi szerző alkotását közelték le a szerkesztők. Hász Róbert elmondta, hogy Péter László egy személyes sérelem miatt fordult ellenük, pedig ha van ars poeticája a lapnak, akkor az éppen az, hogy senkit sem zárnak ki, nyitottak mindenre. Orcsik Roland a szerkesztőség terveiről is mesélt, melyek között szerepel az is, hogy kevesbb tematikus szám jelenik meg a jövőben, hiszen Hász Róbert a főszerkesztői pozíciót eleve azzal a kikötéssel vállalta el, hogy rovatok és rovatszerkesztők legyenek.

A Tiszatáj bemutatkozó estjén szót ejtettek még a folyóirat online felületéről és a Tiszatáj Szalon rendezvénysorozatról, melyek által még több fiatal érdeklődését kelthetik fel. Az est záró részében Orcsik Rolandnak a Fantomkommandó munkacímet viselő, készülő regényéről és Hász Róbertnek, a tervek szerint a nyár végére elkészülő művéről tudhatott meg többet a közönség.

Szakács Patrícia

 

Forrás: VajdaságMA