A Tempus Közalapítvány tájékoztatása

Kiemelt cikk

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvény (Ktsztv.) hatályba lépésére tekintettel a Tempus Közalapítvány az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket.

A törvény értelmében azon civil szervezet, egyesület illetve alapítvány, amelyik adóévben legalább 7,2 millió forint, külföldről származó támogatásban részesül, köteles bejelenteni a székhelye szerint illetékes törvényszék felé „külföldről támogatott szervezetté” válását.

Nem tartozik bejelentési kötelezettséggel a civil szervezetnek nem minősülő egyesület és alapítvány, a sport egyesület, a vallási tevékenységet végző szervezet, illetve a nemzetiségi szervezet vagy egyesület. Nem minősül külföldről származó támogatásnak az a juttatás, amelyet az egyesület vagy alapítvány külön jogszabály szerint az Európai Uniótól származó forrásként költségvetési szerven keresztül kap.

Tekintettel arra, hogy a Tempus Közalapítvány nem költségvetési szerv, a beszámítási mentességről szóló fenti kivétel nem alkalmazható a Közalapítvány által működtetett ERASMUS+ programból származó támogatásokra.

Ennek értelmében, az ERASMUS+ programból származó támogatások külföldről származó támogatásnak minősülnek, így be kell számítani a Ktsztv. szerinti éves 7,2 millió forintos összeghatárba. A Közalapítvány értelmezése szerint az összeg megállapítása során – mivel a törvény adóév szerinti összeszámítást határozott meg – a támogatás folyósításának időpontját szükséges figyelembe venni.

 

Forrás: tpf.hu