A néptánc, mint szórakozási forma és közösségteremtő erő, szemben a színpadi produkcióval. Ezt az egykor volt funkciót szeretné újra éleszteni a szervező egyesület, hacsak néhány este erejéig is. Egyelőre pályázati támogatással (EMMI, Csoóri Sándor Alap), tudják biztosítani ezt a lehetőséget, és a folytatásban reménykednek. Az est háziasszonyával, Nagy Annamáriával beszélgettünk.
– Szamosújvárról származom, ahol még az esküvők és családi ünnepek alkalmával néptáncot járnak. Amikor 9 éve idekerültem Zalába, ezt hiányoltam és szeretném megmutatni, hogy milyen örömforrás lehet ez a tánc. A magyar néptánc nagyon szép, sokan táncolják is a világon. Mi meg nem használjuk ki ezt az örökséget, melyet őseink találtak ki és csiszolták évszázadokon keresztül. Azt tapasztalom, hogy itt Zalaegerszegen és a környékén lenne igény erre, főleg a középkorosztály részéről.
– Nem művi az egykori spontán közösségi szórakozást ismeretlenekkel megpróbálni?
– Valóban nagyon hiányzik a közösség, ami jelenleg nincs. Az első táncház alkalmával muszáj volt sok embert megszólítanom, aztán örömmel látom, hogy barátságok kovácsolódnak a táncnak köszönhetően.
– A férfi női szerepekről is szó esett a néptánc kapcsán.
– Régen a néptánc volt a fiatalság egyetlen szórakozása és egyben az ismerkedés egy sajátságos formája. Fizikailag egymáshoz lehetett érni, megbotránkoztatás nélkül. A párkeresés fontos momentuma volt, hiszen sokat elárult a férfiről és a nőről. Volt idő tánc közben megérezni, hogy tudunk-e együtt működni a másik emberrel. Milyen az a férfi, tud-e vezetni, figyel-e a nőre, milyen erősek a mozdulatai, biztonságot nyújt-e, jól esik-e a közelsége. És mindez fordítva is igaz. A nő le tudja-e követni a férfit, vagy másfelé kacsingat közben. Vezetés és a követés egyaránt fontos a táncban is és az életben is. A mezőségi táncban a férfi az oszlop, a nő pedig díszíti, feltölti élettel az egészet, ott forog állandóan körülötte, ettől lesz izgalmas, lüktető a tánc. Aki megnősült, az már mással nem táncolt csak a feleségével. Akár 50 évig járták ugyanazt a táncot és kialakult a saját táncuk, mint egy népművészeti alkotás, két ember közös alkotása. És amikor az idősek néha táncolnak, elfelejtik, hol fáj és úgy ropják, mint fiatalon. Újra élik a régi erőt, energiát, mindez erős feltöltő hatású. A gyerekek pedig belenőttek a táncba, mint a járásba. A tánc rendezte az embereket. Sokan mondták, hogy milyen szépen táncolunk a férjemmel. Először nem értettem mire értik, aztán rájöttem, hogy azt az örömöt és kapcsot látják, ami kettőnk között van és amit a táncunk másoknak is megmutat.