A Szent Mihály templom restaurálása

Kolozsvár Kiemelt cikk

Elkezdik a Szent Mihály templom restaurálását

Elkezdődhet Kolozsváron a Szent Mihály templom restaurálása, számolt be róla a templom Facebook oldala.

A restaurálást az Észak-nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség révén vissza nem térítendő európai alapból is fedezik. Az erről szóló szerződést ma (október 4) írta alá Kovács Sándor főesperes-plébános. Pályázat megvalósítási ideje a finanszírozási szerződés aláírásától számítva 48 hónap.

A restauráláshoz szükséges terveket 2013-ben készítették el, ennek értelmében a huzalokat ki kell cserélni, többek közt felújítják a fabútorzatot, javítják a templom megvilágítását is.

 – a Transindex.ro portálról