A szármafesztivál egyre népszerűbb

Topolya Kiemelt cikk

Szombaton ragyogó napsütésben tartották meg a topolyai Vásártéren a sorrendben 6. Szármafesztivált, ami nem csupán egy főzőverseny, hanem valóban fesztiváli programkínálattal várja a látogatókat.

A benevezett csapatok már a reggeli órákban megérkeztek – ezúttal egy híján száz csapat jelentkezett a főzőversenyre –, ők nevezési díj ellenében tűzifát, 2,5 kg darált húst és kenyeret kaptak, a többi alapanyagot, a savanyú káposztát, szőlőlevelet, a fűszereket, edényeket ki-ki hozta magával. Vajdaság számos települése mellett több szerbiai, magyarországi csapat is jelentkezett az évről évre népszerűbb gasztrorendezvényre.

Tavaly a kora délutáni órákra a nagy érdeklődés miatt elfogyott a szárma, most ez a veszély nem állt fent, hiszen volt, ahol 600– 900 töltött káposzta rotyogott a kondérban, bográcsban vagy éppen az agyagtálban, s aki nem csapattal érkezett, és nem főzött, az is jóllakhatott, hiszen vehetett a finom ételből, 350 dinárba került egy adag töltött káposzta.

A megnyitó alkalmával Tölgyesi Huba, az Origó Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a héttagú zsűri mutatkozott be, s adott néhány jó tanácsot a legjobb szárma elismerésért versenybe szállóknak.

A megnyitót követően a szabadtéri színpadon színes műsor teremtett jó hangulatot, amit csak fokozott a két zenekar, a Szóljon hát a nóta és a Garavi sokak fellépése. A pódium előtt szalmabálákon ülve nézhették a programot az érdeklődők, de sokan táncra is perdültek az ismert dallamok hallatán.

A bátrabbak a főzőtudományuk csillogtatása mellett is versenyezhettek: a legkitartóbb káposztafej-tartókat és a leggyorsabb, legügyesebb káposztagyalulókat is jutalomban részesítették a szervezők.

A kora délutáni órákban több ezren élvezhették a töltött káposzta ízét, kellemes volt a szabadban való üldögélés, nézelődés a vásártéri forgatagban. A kirakodóvásárban a helyi termékek gazdag kínálata csábította a vásárlókat.

A zsűritagoknak viszont nem volt könnyű dolguk, a klasszikus szárma, különleges szárma és böjti szárma kategóriában benyújtott több mint száz minta kóstolását követően dönteniük kellett arról, hogy ki találta el a legjobb ízharmóniát. A 6. Szármafesztivál abszolút győztese egy helyi csapat, a Topolyai fiúk csapata lett, ők nyolcan a kiskunmajsai élmény- és gyógyfürdőben tölthetnek majd el egy hétvégét. A támogatóknak köszönhetően a kiemelt majdnem 20 csapat képviselői is értékes ajándékot vehettek át, de ezúttal sem a győzelem volt a legfontosabb, hanem a valódi kikapcsolódás, a finom ételek és italok elfogyasztása, a jó társaság, barátok, munkatársak, rokonok találkozása a november eleji napfényes hétvégén.

Forrás: Magyar Szó