A rendvédelem népszerűsítéséért

Kiemelt cikk

A rendvédelem népszerűsítéséért Alapítvány közleménye

 

Kedves Hölgyem és Uram!

Születésemtől elítélem a bűnt és az erőszakot, így érthetően sosem azonosultam azokkal, akik férfiúi mivoltukat telefonfülkék rongálásával, idősek és áldott állapotban lévők nők petárdás ijesztgetésével, hölgyek megerőszakolásával fitogtatták.

Szerintem az ilyen és ehhez hasonló, meg nem bocsájtható magatartás ellen fellépő rendőrök több tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, mint amennyit kapnak.

Ez késztetett arra húsz évvel ezelőtt, hogy elkezdjem gyűjteni a világ rendőri, csendőri, seriffi szimbólumait azzal a céllal, hogy az így kapott relikviákból tiszteletükre Magyarország első fővárosában, a Szent István király alapította Esztergomban létrehozzak egy Nemzetközi Rendvédelmi Magánmúzeumot.

Jelenleg a világ több mint 127 országából, 1350 karjelzés, 265 jelvény, 48 egyenruha, 92 tiszti sapka és számtalan hazai és nemzetközi elismerés, kitüntetés alkotja a közbiztonság védelmének becsülésére felhívó, párját ritkító kollekciómat.”

E gyűjtemény létrehozásán túl sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnám a rendvédelem szereplőinek áldozatos munkáját még jobban bemutatni, népszerűsíteni. Ezért fogant meg bennem a gondolat, hogy egy alapítvány működtetésével hívjuk fel a figyelmet a rendvédelemi dolgozók áldozatos munkájára ezért jött létre az új társadalmi indíttatású szervezet, a Rendvédelem Népszerűsítéséért Alapítvány.

Az alapítvány legfontosabb célja:
• Magyarország és a világ rendvédelmi szerveinek népszerűsítése
• Az emberek biztonságának, biztonságérzetük megteremtésének elősegítése
• A Nemzetközi Rendőr Magánmúzeum létrehozása és működtetése, az ezzel kapcsolatos anyagi erőforrások előteremtése
• Az élet, az ember és a társadalom tiszteletére nevelés szellemiségét előtérbe helyező gondolatok, tevékenységek népszerűsítése.

Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a hivatalos szervek, intézmények és az érdeklődők közül mind többen csatlakoznak támogatóink köréhez. Köszönet az értékes segítségért, köszönet, ha úgy ítélik meg, hogy a közrendet, közbiztonságot egyaránt szolgáló, rendőreink tekintélyét növelő alapítványunk méltó a kitüntető rokonszenvükre.

Alapítványunk – céljai elérése érdekében – hálásan fogadja a számlájára érkező adományokat:
Számlavezető bank: Duna Takarék Bank Zrt.
Bankszámla száma: 58600575-11245054.
Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN): HU74 58600575-11245054 00000000
SWIFT/BIC kód: DTBAHUHB

Dr. Szilas László
Elnök

RENDVÉDELEM NÉPSZERŰSÍTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY
2500 Esztergom, Perc utca 3.
nyilvántartási szám: 11-01-0001075 adószám:18875724-1-11
E-Mail: Alapítvány honlapja: www.rna.hu Telefonszám: + 36 70 362 2460