Hajnovics Márta festőművész büszkén mutatja új műtermét, melyet rimaszombati otthonuk garázsából alakítottak ki. Már gyermekkorában szeretett rajzolni, majd nevelőnőként végzett rajz szakot. Előbb grafikákat, ceruza- és szénrajzokat készített. Amikor a gyermekei felnőttek, erős belső késztetést érzett az alkotás iránt. Magánúton a fotorealisztikus festészetet sajátította el. Czene gál István a mestere Ceredről. Műtermébe lépbe az egyik olajfestményen egy balettcipőt, a másikon a balerinát látjuk…
A lényeg a részletekben van?
Bizony, ez így kerül kiállításra, hogy ott lesz a kicsi részlet és mellette a nagy. A táncos lányt egyméteres képen láthatják majd, s bizonyos részek ki is lesznek nagyítva. Mindig meg kell találni azt a témát, amit meg szeretnék mutatni, s meg kell hozzá találni az embereket is. Ezeket lefotózzuk, s annak alapján részleteiben elkészítjük a festményt.
Akkor most egy új kiállításra készül?
Kiállításokra. Lesz egy kiállítás augusztus 3-án, a balerinát oda készítem. Egerbe hívtak meg egy 25-30 képes nagytermes kiállításra. Azt megelőzően április 18-án Pozsonyban, a Csemadok székházában nyílik önálló kiállításom. Ez lesz a tizedik tárlatom. Most gőzerővel dolgozom, hogy mindkét kiállításra meglegyenek a képek.
Miért döntött a fotorealisztikus festészet mellett?
Mindig is nagyon szeretettem a művészettörténetet, s a mikor az internet bekerült az emberek életébe, én arra használtam, hogy tanuljak a festőművészekről és a stílusokról. Online galériákat lapozgattam, nagyon sok időt töltöttem a tanulmányozással. Nyugat-Európában nagyon nagy kultusza van a fotorealisztikus festészetnek, nálunk egyelőre kevésbé. Úgy látom, hogy az én generációm lesz az, melynek ezt újra vissza kell hoznia.
Milyen technikai tudás kell ehhez?
A fotorealisztikus gyakorlatilag azt jelenti, hogy lefotózzuk a tájat, az alakot, a virágot vagy bármit, elkészítjük a szakaszfotókat, kinagyítjuk, s ennek alapján dolgozunk. Igyekszünk minél jobban visszaadni, amit a fotó mutat. Nagyon bonyolult technikája van annak, hogy az ember megtanuljon úgy színt keverni, mint egy fényképezőgép. Van egy kémiai része, annak elsajátítása, mit mivel keverhetünk, mit hogyan lakkozunk. Anyagismeretet, színelméletet kellett tanulni. El kellett sajátítani a fotorealisztikus festészet módját, hogyan kell a lazúrrétegeket egymás elé, illetve mögé felhelyezni, hogy ha az ember ránéz egy képre, akkor első pillanatra ne tudja eldönteni, hogy fotót vagy festményt lát.
Úgy tűnik, ez a színkeverés már nagyon jól megy. Hol tanult?
Eltartott egy-két évig, amíg megtaláltam azt az embert, akihez fordulhatok, majd bátorságot gyűjteni, hogy elvigyem a kis rajzocskáim Czene gál Istvánhoz. Czene biztatott, aztán évekig jártam hozzá magánórákra. Mai napig részt veszek a ceredi alkotótáboraiban, melyeket már húsz éve rendez meg. Maguk a táborosok is minden évben kiállítanak, így Budapesten már háromszor is voltam velük.
Pályázatokba is bekapcsolódik. A Tótágas kép sikeréről mi is beszámoltunk.
Tavalyelőtt a Jancsó Art Gallery és a Szimpla kert képzőművészeti pályázatát nyertem meg, ez egy nagyon színvonalas verseny volt, s én magam is nagyon komolyan vettem. Kigondoltam a koncepciót, felépítettem a mondandót, megszerveztem a fotózást az egyik egri pincében. Mindenki nagyon élvezte. Tavaly pedig a budapesti Pannoncolor festékgyár pályázatán én lettem a júniusi hónap festőnője. Kiadtak egy naptárt a nyertes festményekből, s interjút is készítettek. Ezt közzétettem az M. Hajnovics Facebook-oldalamon.
A közösségi oldalon figyeltek fel a munkásságra Pozsonyban is?
Igen, így jutott el a cikk Zsidek Veronikához, a Csemadok Pozsonyligetfalusi Alapszervezetének elnökéhez. Írtak egy felkérést, hogy nagyon örülnének, ha kiállítanék a Csemadok székházának nagytermében. Örömmel mondtam igent, így áprilistól májusig itt az én képeim lesznek láthatók.
Milyen témákban alkot?
Ahogy a legközelebbi kiállításom is mutatja majd, én az élet pillanatait szeretem megragadni. Főleg azt kedvelem, amikor valamilyen emberábrázolás van a képen, s annak mindenképpen kell, hogy legyen valamilyen pozitív kisugárzása. Valamilyen háttérmondanivalót is becsempészek, hogy szeretetre méltóak legyenek, s valamilyen érzelmet is kiváltsanak.
Nagyon szép sorozat a kezek és a mozgás…
Szeretem a humort is, így a kezek sorozat mellett megalkottam a talpacskákat is. A mozgássorozatomban az élet szeretetére mutatok rá, ilyen a táncos lány, a jógás fiú. Úgy gondolom, hogy az ember élete könnyebb, ha optimista, s ezért nagyon szeretem az emberek pozitív megnyilvánulásait. Bármi is ér bennünket, ha megpróbáljuk azt nem sorscsapásként felfogni, s tudásunkhoz mérten a lehető legjobban megoldani, akkor már pozitívabb lesz az életünk. Szeretem, ha ez a képeimen is látszik, mert sokszor a boldogsághoz nem is kell más, csak hogy együtt eltöltsünk pár pillanatot.
A történelmi témákat is sajátosan dolgozza fel. Mit fejez ki az Árvácska és Hontalan alkotása?
Ugyanezt, a reménységet. Bármekkora is a baj, az árvácska még az aszfaltból is kisarjad. Ha ezt adja a sors, akkor menni kell, tenni kell, ami módunkban áll. 2017-ben volt a kitelepítések 70. évfordulója, ez a két festmény ebből az alkalomból készült. Figyelnünk kell a múltra, hogy a jövőnk szebb és jobb legyen. Küzdeni kell, de nem szabad belerokkani az életbe.
Említette, hogy Egerbe is meghívást kapott…
Rendszeresen meghívnak az Agria Park Galériába. Teleki Klára vezeti a galériát, s ott közösen állítunk ki Czene gál Istvánnal és más neves művészekkel. Ott mindig van egy adott téma, tavaly a Föld üzenete volt, mely arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember igyekezzen a saját környezetében mindent rendben tartani, hogy a bolygó sorsát helyes irányba tereljük. Idén pedig a szeretet, az ölelés, az összetartozás volt a központi téma.
Vannak kedvenc festői vagy példaképei?
A régiek közül rengeteg kedvencem van. A kortárs festőművészek közül nagyon tisztelem azt a technikai tudást, amit Cene gál István képvisel. Itt van aztán Füleken Kovács Garp Péter, nagyon nagy tudója a fény vászonra vitelének Gulyás László, Duhaj Péter, Suhaj Zoltán. Nagyon sok jó festőművész van, akiket érdemes követni és figyelni.
Már Rimaszombatban is van egy alkotóközösség, épp március idusára nyílt kiállításuk. Erről mit kell tudni?
Az Aranymetszés festőklub alapítója Borbás Barna volt, akit pár éve rábeszéltem, jöjjön el Ceredre. Itt kapott kedvet a rimaszombati festőklub létrehozásához. Megkértük Czene gál Istvánt, hogy vállalja el a mentori szerepet, így kéthetente hétfőn este öttől nyolcig jár közénk. A klub a Gorkij utca 37-es szám alatt található, teljesen kötetlen. Bárki jöhet ide festeni, szlovákok is, én szívesen vállalom a tolmács szerepét. Március 14-én a Csillagházban tizenkét alkotó munkáiból nyílt meg a bemutatkozó kiállításunk, mely egy hónapig látogatható.
És a frissen kialakított saját otthoni műtermében hogyan néz ki egy alkotónapja?
Még mindig nem jutottam el oda, hogy teljes egészében csak a festészettel foglalkozzam. Családi vállalkozásunk van 1990-től, terepjáró-felszerelést forgalmazunk, kocsikat is építünk, s különböző versenyre készítünk fel autókat. Itt ügyvezető vagyok, s szerencsére már csak a logisztikát végzem, s áprilistól erre is lesz alkalmazottunk, aki tehermentesít. Így napi négy-öt órát biztosan csak a festészetnek tudok majd szentelni. Ilyenkor zenével hangolódom, nagyon szeretem Bocellit. Ez egy olyan reflex, hogy amikor megszólal, már boldog vagyok, hogy festeni fogok. Amint elkezdek festeni, számomra megáll az idő, s ez egy maximális kikapcsolódás. Itt nincs tér és idő, csak a festékek és maga az alkotás.
Forrás: Felvidek.ma