A Partiumi Magyar Napok időpontja

Nagyvárad Kiemelt cikk

Kóbor János jelentette be a Partiumi Magyar Napok időpontját

Programfelhozatalában és arculatában is megújul idén a régió egyik legrégebbi magyar programsorozata, a Partiumi Magyar Napok. A legendás Omega együttes frontembere, Kóbor János jelentette be a rendezvény dátumát: idén augusztus 20. és 27. között szervezik meg a Partiumi Magyar Napokat Szatmárnémetiben.

Az erdélyi fesztiválok úttörőjeként 2002-ben indult a Partiumi Magyar Napok 17 szervezővel, a rendezvény 3 napja során 2 helyszínen, összesen 7 koncerten és 21 egyéb programon, több mint 3000-en vettek részt, számolt be a részletekről sajtótájékoztatón Stier Péter a Partiumi Magyar Napok főszervezője. Elmondása szerint az idei kiadáson mintegy 70 000 résztvevőre számítanak, közel 100 szervező és önkéntes dolgozik a rendezvényen, amely 4 helyszínen, 8 nap alatt 22 koncerttel és színházi előadással készül.

Stier arról is beszélt, hogy a PMN arculata 5 év után megújul, lecseréltek a régi szeretett logót, egy új, fiatalos, idei trendeknek megfelelőre, amelyet egy tehetséges szatmári grafikus, Kállai Karola tervezett, megőrizve a Partiumi Magyar Napokra jellemző hagyományok iránti tiszteletet.

A sajtótájékoztató meglepetésvendége, Kóbor János elmondta, hogy az Omega együttes idősebb, mint a Rolling Stones és ők sem készülnek nyugdíjba menni, úgyhogy sokat jelent számukra, hogy ismét Szatmárnémetiben léphetnek színpadra, mivel a szatmári közönség odaadó és hálás közönség, akiknek mindig nagy öröm játszani. Az Omega frontemberének ígérete szerint a 16. Partiumi Magyar Napok zárókoncertjén hatalmas bulira lehet számítani.

Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, a rendezvény társszervezője kiemelte, hogy az idén Szent László év van, amely hangsúlyos szerepet kap majd a programsorozatban.

A Partiumi Magyar Napok amellett, hogy üde színt visz a nyárba, a város szempontjából turisztikailag is fontos tényező, mivel a rendezvény nem csak a helyi lakosságot szólítja meg, értékelte a rendezvényt Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. A polgármester szerint a PMN a multikulturalitás jegyében zajlik, a magyarság mellett a német kisebbség és természetesen a román nyelvű lakosság számára is tartogat látnivalókat.

A szervezők fontosnak tartják a környezetvédelmet és a környezettudatosságot is, így idén 16 facsemetét ültetnek majd a rendezvény ideje alatt, melyhez évente társul majd egy-egy új csemete. A tervek szerint pedig majd pár év múlva már ezen fák árnyékában számolhat be a következő szervezői csapat az aktuális Partiumi Magyar Napok programjairól.

Stier Péter elárulta, hogy idén is megmarad a régi-új helyszín, a Széchenyi utca, ahol hétköznaponként koncertek lesznek. A Tűzoltótorony és a körülötte lévő tér valamelyest átalakul, ez a gyerekeké és a fiataloké lesz, a Kossuth-kertben pedig idén is a már hagyományos programok és koncertek várják az érdeklődőket, míg az új központban több nagykoncertre is sor kerül.

A részletes programról egyelőre keveset árult el Stier, de azt már tudni lehet, hogy fellép Eszenyi Enikő, a már említett legendás Omega, a fiatalokat és a minőségi zene kedvelőit pedig az Ocho Machóval csalogatják ki a Széchenyi utcába.

Forrás: maszol.ro