A négyes jegyében a Rómeó Vérzik

Somorja Kiemelt cikk

Úgy látszik, hogy a Rómeó Vérzik zenekar tavalyi utolsó hónapja a négyes szám jegyében telt. Portálunk nemrég negyvenedik születésnapja alkalmából interjút közölt Kovács Koppánnyal, most pedig itt az újabb hír, miszerint a Rómeó Vérzik tagsága négy év után ismét négy főből áll.

A zenekarhoz egy fiatal gitáros, Kálmán Ákos csatlakozott. A fiatal srác nem ismeretlen a felvidéki zenevilágban, hiszen tavaly ősszel hagyta ott a Phoenix RT zenekart, január eleje óta pedig már vele folynak a próbák.

„Vele fiatalos lendület, iszonyatos energia érkezett a zenekarba. Ákos gyermekkora óta rajongója a zenekarnak, hatalmas tisztelettel és alázattal nyúl a dalokhoz. Amióta hárman maradtunk, az eddigi legsikeresebb albumainkat írtuk meg. Viszont az is igaz, hogy éreztük, élőben a dalaink nem úgy szólnak, ahogy mi hallani szeretnénk. Ákos és Ricsi nagyon jól kiegészítik egymást és a zenekaron belül is jó a hangulat. Már nagyon várjuk a tavaszi turnét, hogy újra „odacsaphassunk az asztalra” – mondta el Koppány.

A Rómeó Vérzik tavaly októberben mutatta be legújabb lemezét, Újratervezés címmel. A lemezbemutató koncertek tavasszal is folytatódnak, az időpontokat pedig a zenekar honlapján teszik közzé az elkövetkező napokban.

 

Forrás: Felvidek.ma