A nagybecskereki Madách sikere

Bácskertes Hírek

A nagybecskereki Madách Amatőr Színház társulata tegnap este sajtótájékoztatón számolt be a XXIV. Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján elért sikeréről.

Jenovay Lajos társulatvezető elmondta, hogy az utóbbi két évtizednyi időszakban a mostani előadással szép eredményről számolhatnak be, hiszen a Kupuszinán/Bácskertesen megrendezett szemléről nyolc díjjal térhettek haza. A fesztivál két jelentős díja mellett hat különdíjat is kiérdemeltek. A legjelentősebbnek tartják a közönségdíjat, utána a legjobb epizódszereplőnek kijáró elismerést, Balázs György Selsdon, a betőrő szerepéért vehette át a Nagy István-díjat.

A különdíjak sorában Tóth Irént, a Függöny fel! című darab rendezőjét is díjazták, majd színészi teljesítményéért Kamrás Annamáriát is különdíjban részesítették Mrs. Clackett (Dotty) szerepének megformálásáért. Váci Nándor Roger/Gerry szerepét játszotta, a Szép Szó táborba hívták meg, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének különdíját ő vehette át. Jenovay Lajos a darabban Philip (Frederick) szerepét játszotta, őt a VMMI különdíjával jutalmazták.

A zsűri még emellett a Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának felkérését, a Kossuth Lajos-Emlékév jegyében egy produkció elkészítésének és bemutatásának lehetőségét is a nagybecskereki Madách Amatőr Színház csoportjának adományozta.

Elismerést érdemelt a díszlet kidolgozásáért a műszaki részleg két tagja is, mégpedig Faragó Tibor és Lackó Róbert, akik ugyancsak jó munkát végeztek, és végül maguk is részesei voltak az előadásnak, mert a játék közben váltják a színeket.

 

Kónya-Kovács Otília

Forrás: VajdaságMA