A miniatűrök nagysága

Pap István Kiemelt cikk

A miniatűrök nagysága

A kilencven éves világhírű magyar zeneszerző, Kurtág György előtt tisztelegtek szerda este a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.

„Virág az ember” – címmel rótta le tiszteletét a 90 éves Kurtág György zeneszerző előtt a szervező Partiumi Keresztény Egyetem Zeneművészeti Tanszéke és a Partiumi Magyar Művelődési Céh. A szerda este nyolc órától az egyetem Bartók-termében megrendezett, beszélgetéssel egybekötött kamarazene-est előadói Lászlóffy Zsolt zeneszerző, tanár, karnagy, és a Budapestről érkezett Horváth Bálint zeneszerző voltak. A beszélgetés során elhangzott, hogy Kurtág György a Bartók utáni magyar zeneszerzés egyik legnagyobb hatású alkotója, aki elszakíthatatlanul kötődik a magyar nyelvhez. Horváth Bálintmegjegyezte, hogy bár első hallásra ez nem tűnik fel, de Kurtág zenéje erősen kötődik a magyar zenei hagyományhoz, és abban is hasonlít Bartókhoz, hogy bár sok mindent tanít, de zeneszerzést nem. Horváth Bálint a kevés Kurtág nyilatkozatok egyikét idézte, miszerint: „Folyamatosan az önéletrajzomat írom” – ami különösen jelentős megnyilatkozás az elszemélytelendedett 20–21-ik századi művészeti világban. Elhangzott, hogy Kurtág György bármihez hozzányúl, az kurtágivá válik. Ez az egyik eleme is zeneszerzői nagyságának, ugyanis az a zenetörténeti váltás, ami a múlt század nyolcvanas éveiben ment végbe – amit lényegében a posztmodern hívószóval jelölünk –, és amelynek a zenében is a lényege az, hogy az alkotók mindenféle hatást befogadnak és felhasználnak, Kurtág György munkásságában már évtizedekkel korábban megjelent, tehát ő mintegy megelőzte korát, vagy munkásságával előrejelezte, merre fog haladni a kortárs zene.

Játékok

Az est jelentős részét képezte a Játékok című zongoraciklus elemzése, illetve magának a kamarazenei estnek a programja is ebből a ciklusból válogatott darabok megszólaltatásából állt. Kurtágot a kis formák mestereként szokták értékelni, és a Játékok darabjait hallgatva világossá is vált, hogy miért, hiszen a gyakran egészen rövid, akár fél perces zongoradarabok rendkívül koncentrált zenei anyagot és üzenetet képesek közvetíteni. Horváth Bálint elmondta, hogy a Játékokat Kurtág György felkérésre kezdte el írni pedagógiai célzattal, de később a sorozat kinőtte magát, és az újabb darabok már egyfajta üzenetekként, naplójegyzetekként interpretálhatók. Az est végén a szervezők levetítették azt a tavalyi felvételt, melyen Kurtág György és felesége, Kurtág Márta J.S. Bach átiratokat játszik.

(Forrás: Erdély Online)