A melegedő várja a polgárokat

Bácskossuthfalva Hírek

Széles körű összefogásnak köszönhetően indult be hétfőn Bácskossuthfalván a nappali melegedő.

A nyugdíjasotthonban helyet kapott kezdeményezés keretében olyan idős egyéneket várnak, akik egy csésze tea, pár falat zsíros kenyér mellett, jó társaságban szívesen eltöltenék a nap nagy részét, délelőtt 9 és 15 óra között. Több felajánlás is érkezett az Ajándékozz kabátot! elnevezésű akció kapcsán a polgároktól. Az erre a célra kialakított helyiség egyik sarkában tudnak válogatni a betérők. A nappali melegedő elindítását a helyi közösség, az Otthon – Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Szociális Intézet, a Vöröskereszt, a nyugdíjasegyesület, a református, a katolikus és a baptista egyházzal történt egyeztetés előzte meg. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy minden körülmény ellenére nehéz kimozdítani az időseket a mindennapi megszokott ritmusból. Mindennek ellenére azért vannak, akik betérnek a melegedőbe. A nehéz közlekedési körülmények miatt a helyi közösség felajánlotta, hogy vállalja a jelentkezők utaztatását, ezt az érdeklődők a 024/741-127-es vagy a 024/742-060-as elérhetőségen tudják jelezni.

Drenkovics Tibor, a Vöröskereszt helyi vezetője elmondta, Bácskossuthfalván nincs pontos kimutatás arról, hogy az elvándorlási hullám miatt hány idős ember maradt egyedül, támasz nélkül. Jó hír, hogy nemcsak a faluban, de a községben sem tartanak nyilván hajléktalan egyént. A település népkonyháját 84, nehéz helyzetben levő polgár látogatja rendszeresen.

 

Forrás: Magyar Szó

melegedo