A meggy havának programjai

Bácsfeketehegy Kiemelt cikk

Közgyűlést és gyermekprogramot tartott a bácsfeketehegyi művelődési egyesület.

Péntek este évadzáró közgyűlést és vele párhuzamosan gyermekprogramot tartott a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület. Hajvert Lódi Andrea, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a közgyűlés két témakör köré épült.

Jancsi apród és a bácsfeketehegyi gyerekek

Jancsi apród és a bácsfeketehegyi gyerekek

– Beszámoltunk az elmúlt időszak történéseiről, és ismertettük a szülőkkel a Covid-19 járvány kapcsán hozott rendelkezéseket. A kulturális minisztériumtól májusban kaptunk egy utasítást, hogy újraindulhatnak a próbák, és hogy milyen előírásokat kell betartani a próbák és a programok során. Ezeket ismertettük a szülőkkel, mivel június elsejétől megindult a munka, és már majdnem minden szakcsoport dolgozik. Emellett elmondtuk, hogy az idei év hátralévő részében milyen programokat fogunk tartani – mondta el az elnök, majd arról is szólt, hogy június a meggy hava, ezenkívül 235 éves a falu. Ennek kapcsán különféle programokat tartanak – a közgyűléssel párhuzamosan is zajlott egy: a gyerekek meggymagból készítettek párnát, valamint néptáncos foglalkozáson vettek részt. Ezt követően megtekinthették a Jancsi apród című mesejátékot Virág György színművész előadásában.

Hajvert Lódi arról is beszámolt, hogy folyamatban van a Mami meggyes receptje, a meggyes fotó, a faluról készült kis videó és a külföldre elszármazott bácsfeketehegyi gyerekek rajzainak a pályázata. Június 26-án, pénteken, az egyesület következő műsorán hirdetnek eredményt. Ennek keretében lesz egy ifjúsági est is, amelyen fellép az Akusztik együttes. Emellett fiatal képzőművészek munkájából készül egy kiállítás – mondta el az elnök, majd arról is szólt, hogy programjaikat támogatta a Magyar Nemzeti Tanács, a kishegyesi község önkormányzata, a tartományi oktatási titkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Forrás: Magyar Szó