A málenykij robot áldozatainak emlékére

Munkács, Szolyva Egyéb

Meneteljünk együtt a málenykij robot áldozatainak emlékére!

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is emlékmenetet indít a sztálini terror áldozatainak emlékére november 16-án. A mintegy 26 kilométeres menet Munkácstól indul Szolyváig.

Ezt az útvonalat tette meg a több tízezer ember – köztük nagyapáink és dédapáink – 1944 novemberében. A megszálló szovjethatalom ’44 őszén terelte lágerekbe Kárpátalja magyar férfilakosságának nagy részét. Több mint 40 ezer főt hurcoltak el, akik közül 15-17 ezren soha nem tértek haza. Kárpátalján alig akad olyan magyar család, melynek valamelyik hozzátartozóját ne vitték volna el.

Az emlékmenet a Munkács központjában lévő Rákóczi-kastélytól indul reggel 9 órakor. Az első megálló a Latorca-hídnál lévő podheringi emlékműnél várható. A következő pihenő Beregszentmiklóson lesz. Ezt követően a menet Pászikánál (a Latorca-híd után), valamint Szolyva előtt (a várostáblánál) áll csak meg. A Szolyvai Emlékparkban ökumenikus megemlékezést tartanak majd.

A menet során gépkocsik szállítják majd azokat, akik nem bírják a gyaloglást.

Az emlékmenethez bárki csatlakozhat! Csatlakozási szándékát mindenki a helyi KMKSZ elnöknél jelezze.

Az emlékmenet célja elsősorban a figyelemfelhívás, valamint az, hogy soha ne feledjük, mit tettek és mit éltek át elődeink az elnyomás évei alatt. Emlékezzünk rájuk!

 

Forrás: http://www.karpatalja.ma