A magyar költészetet ünnepelték

Zenta Hírek

Több százan vettek részt a Zenta főterén megtartott közös versmondáson

Általános és középiskolás diákok, fiatalok és felnőttek, idősek és gyerekek együtt szavalták tegnap délben Zenta főterén Fehér Ferenc Zentai hajnal című költeményét a magyar költészet napja alkalmából szervezett rendezvényen.

A pavilon környékére már jóval a déli harangszó előtt megérkeztek a részt vevő iskolások és a rendezvényre kíváncsi zentaiak, így a Fő tér teljesen benépesült. Addigra a borús délelőtt után a nap is kisütött, így verőfényes napsütésben ünnepelték a magyar költészet napját, amelyet 1964 óta ünnepelünk április 11-én, József Attila születésnapján.

A rendezvény szervezői, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ és a BeeHome Közösségi Ház azzal a céllal hozták létre az eseményt, hogy megkíséreljék ráirányítani a figyelmet a versek mindennapjainkban betöltött szerepére, valamint a magyar és ezen belül a vajdasági magyar irodalom gyöngyszemeire. Ennek jegyében állították a rendezvény középpontjába a harminc évvel ezelőtt elhunyt vajdasági magyar költő, Fehér Ferenc verseit, és ezért választották közös versnek éppen a Zentához kötődő Zentai hajnal című költeményét.

A résztvevőket Zenta község önkormányzata nevében Perpauer Attila oktatással és művelődéssel megbízott tanácstag köszöntötte, aki arról beszélt, hogy annak, aki szereti a verseket, ünnep ez a nap, majd úgy fogalmazott, hogy az lesz maradandó, ami költészet.

– A költő az irodalomnak azt az ágát műveli, amely a nyelv művészi módon megformált eszközeivel, verses alakban fejezi ki a költő tudatában tükröződő valóságot, a költő lelkében született gondolatokat, érzéseket ritmikusan rendezett szövegben közli a műve olvasójával. Ma találkozhattok a régi kedvencekkel és a mai újakkal is. Elképzelhető, hogy manapság, a 21. században már nem annyira jellemző verseket hallgatni vagy olvasni, de vannak olyan költemények, amelyek hallatán az ember libabőrös lesz, és valahol itt van elrejtve a lényeg. Amikor valaminek több év, sőt több száz év után is ilyen hatása van, az megérdemli az ünnepnapot – fogalmazott Perpauer Attila.

A program Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin, a Mécsvirág együttes tagjainak Fehér Ferenc verseiből készült összeállításával folytatódott, majd a közös produkció következett. Ehhez a szervezők előre szétosztották a jelenlévők között azokat a lapokat, amelyeken Fehér Ferenc Zentai hajnal című verse volt olvasható. A közös versmondást négy középiskolás diák, Csehák Csenge, a Zentai Gimnázium, Kerekes Zalán, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Csabai Orsolya, az Egészségügyi Középiskola és Varga Nikoletta, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulója irányította, és fennhangon szólt a vers a város főterén.

A közös produkció után az esemény befejezéseként a Zentai Gimnázium tanulói, Horváth Ervin, Rác Szabó Dániel, Stančulov Alex, Stančulov Dominik és Tóth Bojnik Tibor egy táncos, zenés összeállítással léptek színpadra.

A közös verselés pillanata (Herédi Krisztián felvétele)

 

Forrás: Magyar Szó