A legfontosabb hívás

Belgrád Hírek

Belgrádban ma délben a Szabadság téren A legfontosabb hívás az életben elnevezésű akció keretében megszólaltak a nyilvános fülkék telefonjai, s aki felvette a kagylót, szervátültetésre váró páciensek üzeneit hallhatta. Szerbiában jelenleg mintegy ezer ember vár transzplantációra, azonban legtöbbjük hiába várja élete legfontosabb hívását. Az országban évente körülbelül 30 ember hal meg szervátültetésre várva.

A donorok nemzeti napját ma, június 6-án ünnepelték meg először Szerbiában, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a szervadományozásra, mellyel életeket lehet menteni.

Szerbiában körülbelül 800 beteg vár máj-, szív és vesetranszplantációra. 2015-ben 18 donor volt, akiknek köszönhetően 32 vese-, hét máj- és öt szívátültetést tudtak elvégezni, mondták el a mai kampány szervezői.

„Az eredmények rosszak. Idén Szerbiában mindössze egy szívátültetést végeztek el. Csupán öt család egyezett bele abba, hogy elhunyt szerettük donor legyen, míg 2013-ban ez a szám negyven volt” – mondta el Emilija Nestorović, a Szerbiai Klinikai Központ szívtranszplantációs osztályának vezetője.

A mai akció sok polgár érdeklődését felkeltette, s aki felvette a kagylót a fővárosi Szabadság téren, a szervátültetésre váró péciensek egyikének üzenetét hallgathatta meg. Az akcióba a Telekom is bekapcsolódott, amely vezetékes telefonon fog felhívni mintegy ezer polgárt, akik szintén ezeket az üzeneteket hallgathatják meg, írja a Tanjug.

A Szerbiai Klinikai Központban negyven páciens vár új szívre. A helyzet senkinek sem könnyű, se a betegeknek, se az orvosoknak, akik tehetetlenek az ilyen helyzetetkben, mondta Nestorović.

A kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a donorok fontosságára, és hogy nemzeti konszenzust teremtsenek az új transzplantációs törvény meghozataláról, mert csak akkor lehet növelni a szervátültetések számát, ha az emberek tisztában vannak ezekkel a dolgokkal.

Az új transzplantációs törvénynek az év második felében kellene bekerülnie a parlamenti eljárásba. A törvény előirányozza, hogy minden polgár szervdonor, azonban agyhalál esetén a család beleegyezését kell kérni.

Szerbiában jelenleg 150 ezer donorkártya van, azonban ez mit sem számít, mivel a donor halála esetén úgyis a család hozza meg a döntést, emlékeztetett Nestorović.

Az akciót kezdeményező Hemofarm Alapítvány képviselője, Sanda Savić elmondta, sokkal több esély van arra, hogy valaki a transzplantációs várólistán találja magát, mint hogy potenciális donor legyen, s a polgárok tájékozatlansága a fő oka annak, hogy Szerbia rosszul áll a szervfelajánlások tekintetében.

Ahhoz, hogy Szerbia az Eurotransplant tagja lehessen, tíz donorral kell rendelkeznie egymillió lakosra nézve. Az Eurotransplant azoknak az európai országoknak a szervezete, amelyek közös várólistával rendelkeznek. (B92, Beta, Tanjug)

 

Forrás: VajdaságMA