A nyugat-bácskai öregúrral, Regécz Lászlóval, akit munkásságáért a VMMSZ Plakett díjjal tüntetett ki a közelmúltban, először 2016 augusztusában volt szerencsém személyesen találkozni.
A látható láthatatlannal, miképpen a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ felterjesztő méltatásában jellemezte városának elhivatott művelődésszervezőjét. Laci bácsi és a kultúra hivatalosan 1966-ban ölelték keblükre egymást. Azzal az őszinte, tenni akaró vonzalommal, amely mindmáig, kemény évtizedek múlásával sem vesztett kohéziós erejéből.
Beszélgetésünket a kezdetek, a múlt, a személyre szabott, illetve a közösségi megpróbáltatások felelevenítésének, továbbá ötvenegy évi szerteágazó, szívós, gyümölcsöző munka dokumentálásának szándékával indítottuk. Teljessé téve mindezt a további, megvalósításra váró terveivel, illetve a hetvenesztendőnyi lélegzetvétellel is. Mivel Laci bácsi 1947. október 3-án látta meg a napvilágot.
— Újverbászon születtem, de Kúlán éltem szüleimmel és élek ma is a szülői házban. 1966-ban, befejezvén idehaza a közgazdasági középiskolát, betértem egy nap az Ipartestületbe, ahol működött az akkor már Bartók Béla néven bejegyzett magyar kultúregyesület vegyes kórusa, vagyis köznyelven a Dalárda. Két unokatestvérem ugyancsak tagja volt a kórusnak. Valószínűleg ez is ösztönözhetett engem arra, hogy akár én is közibük léphetnék! Rövidesen rám bízták a titkári teendőket, majd később elnöke is lettem az egyesületnek. A kórus egyébként Kúlai Iparos Dalárda néven alakult meg 1896. december 30-án, és 1954-ben szerveződött újra a fentebb említett név alatt. Egészen 1980 tavaszáig működött. Mivel a helyiséghiányból adódó gondjainkat semmiképpen sem tudtuk megoldani, működésünket kénytelenek voltunk felfüggeszteni egy időre. Pontosabban átütemezni azt a Szent György-plébániatemplomban 1914-ben megalakult Szent Cecília-templomi kórus keretében. Ennek a kórusnak napjainkban is aktív tagja vagyok. Az 1995/1996-os évadban, amikor a Népkörben változott az aktivitások arculata, továbbá a gyermekek néptáncoktatása is beindult, Juhász András felkért, próbáljam meg összehívni a Bartók Béla vegyes kórus tagjait, és kezdjük újra a munkát a művelődési központ szakcsoportjaként. A terv már az első nekifutásra sikerült, és még abban az évben megünnepeltük a Dalárda alapításának 100. évfordulóját. Azóta is folyamatosan működünk. Egy esztendővel később a kórustagokból megalakult az Árvácska asszonykórus. Idővel sajnos, főleg egészségi okokból, illetve elhalálozás miatt többen is lemorzsolódtak, így Vendel Gyöngyi karnagy felkért bennünket, férfiakat is a vegyes kórusból, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Többségünk eleget is tett ennek a felkérésnek. A 2010-ben megalakult Bartók Béla Kamarakórus működése most is folyamatos, három évvel később pedig a Cantilena női kórus kezdte meg működését. Önállósítva magát a Művelődési Központtól, melynek keretében tagjai 2008 óta aktívan tevékenykedtek. Ezek a kórusok évente új repertoárral készülnek. A kottákat mindig a karnagy válogatja össze, azok előkészítése pedig rendszerint az én feladatom. A kórusokkal egyelőre szünetet tartunk, de mihelyt elmúlik ez a hideg, új repertoár gyakorlásába kezdünk. Remélve azt is, még sokáig fenn tudjuk tartani a jelenlegi létszámokat. A vegyes kórus tagsága ugyanis napról napra idősebb, és bizony sokaknak, főleg egészségi okokból, már nehezére esik a próbára járás.
Laci bácsi a kúlai művelődési központ keretében működő magyar amatőr színtársulat munkájából is derekasan kivette részét.
— A társulat 1967-ben Tabi László Az élet királya című színművét állította színpadra. A rákövetkező év tavaszán, mivel az egyik szereplő megbetegedett, kisegítő helyettest kerestek, aki hajlandó lett volna „beugrani” a darabba. Így történ(hetet)t meg, hogy aztán 1990 tavaszáig folyamatosan a színpadon és annak közelében maradtam. Nemcsak színészként, de zenei „aláfestőként” is. Volt évad, amikor nem színdarab készült, hanem afféle énekes-zenés est a Dalárda szólistáival és zenekarával. „Hol van az a nyár…” vagy a „Hull az elsárgult levél”, hogy csak az ismertebbeket említsem, ezenkívül volt még például Kovács est is, melyen az azóta megboldogult Kovács István testvéreivel és édesapjukkal közösen aratott nagy sikert.
Az évek során Laci bácsi megannyi színdarab szövegkönyvét is begépelte és sokszorosította, s amikor csak alkalom adódott rá, színészként is helytállt. Nevét Molnár Ferenc Doktor úr és az Egyszárnyú madarak; Fodor László Érettségi; Nikola Manzari A mi drága gyermekeink; Fadil Hadžić Az állami tolvaj; Rudi Strahl Ádám és Éva a bíróság előtt; João Bethencourt Aznap, mikor a pápát elrabolták és Anton Čehov Paviljon br. 6 szerb nyelven készült darab szereposztása őrzi.
— A szerb társulat színdarabjaiban általában „láthatatlan” voltam, de néha ott is akadt egy-egy epizódszerepem vagy „tömegjelenetes jelenésem”. A színjátszó csoportot 1997-ben a Népkör MMK keretében alakítottuk újra, mivel a nevezett évben illő lett volna megünnepelni a kúlai magyar színjátszás centenáriumát. Időigényes volt, de végül mégis sikerült összetoboroznom az 1990-ben még aktív színészeket. A rendező szerepét a már megboldogult Győrfi Sándor vállalta. Vele négy idényen keresztül, további új tagokat is beszervezve dolgoztunk. (Laci bácsi ebben az időszakban a Vaszary Gábor Bubus és Tabi László Spanyolul tudni kell című darabokban bukkant fel, a másik két produkcióban újból „láthatatlan”.) A felnőtt-társulat sajnos feloszlott, viszont 2001 óta előbb ifjúsági, majd később gyermek-színjátszócsoportot is sikerült alakítani. Ez utóbbi több színdarabbal is sikert aratott. Jelenleg is működik Pásztor József rendezői irányításával, bár hátrány, hogy fellépése korosztályhoz kötődik. Eleinte ott is „láthatatlan” voltam. A felnőttszíntársulat megtorpanását is megpróbáltam/próbáltuk orvosolni, de ebbéli igyekezetünket már nem kísérte siker. Az utánpótlásról való gondoskodás legfőbb buktatója az, hogy Kúlán nincs magyar nyelvű középiskolai oktatás. Gyermekeink vidéken tanulnak tovább, ahonnét azért persze hazajárnak, viszont nem hagyhatunk minden próbát csak a hétvégékre.
— Az 59. esztendejébe lépő Amatőr Színjátszók Köztársasági Szemléje ötvenkét éve kapott állandó helyszínt Kúlán. A rendezvény szervezőbizottságába 1973-ban kerültem a Művelődési Központ akkori igazgatójának ajánlása nyomán. Emlékszem, akkortájt ezen a szemlén nemcsak Vajdaságból, hanem Szerbiából, sőt Koszovóról is érkezett három-három társulat. Megannyi ún. színházi emberrel barátkoztam össze. Közülük sokukkal mindmáig tartjuk a kapcsolatot, holott azóta igencsak megváltozott minden körülöttünk. Továbbra is besorolnak a bizottságba, széles körű ismeretségem miatt.
Laci bácsi huzamosabb ideje a Pasztorális Tanácsnak is tagja, ugyancsak szerteágazó és értékmentő tevékenységgel.
— 2007-ben, mindenszentek napján megkerestek, készítsek „katalógust” a kúlai katolikus temetőről. Új kihívás. Kiindulópontom csupán a temető alaprajza volt, melyet belátásom szerint osztottam fel parcellákra, majd a helyszínen készült fényképeimre hagyatkozva végül lassacskán elkészült a katalógus is, folyamatos frissítésekkel. Temetések vagy a leendő sírboltok megvásárlása idején jelentős segítség lett ez lelkipásztorunk, Juhász György esperes-plébános munkájához is.
Ugyancsak felkérésre ezt a munkát a helyi református-evangélikus temetőben is elvégeztem 2010-ben, 2013-ban pedig a városunk zsidó temetőjében lévő sírokról készítettem fényképeket. Mivel Kúlán már nincs zsidó leszármazott, a katalógus elkészítésének ötletét az újvidéki zsidó hitközségnek ajánlottam fel.
Riportalanyom számára a fotózás és a dokumentálás igen rövid idő alatt életformává vált. Bevallása szerint másfél évtized alatt több tízezer fotót készített különféle rendezvényekről, találkozókról, családi eseményekről. Ezekből aztán a közösségi portálon nemcsak a saját, de alkalomadtán a helyi Népkör és a Szent György-plébánia profiljára is felkerül néhány. Végül, beszélgetésünk epilógusaként Laci bácsi néhány gondolat erejéig a KÉK-ben (Keresztény Értelmiségi Kör) ugyancsak önként vállalt, helyi koordinátori és csoportelnöki kötelezettségeit is felvázolta.
— A feladatkört az anyaszervezet megalakulásának, illetve legelső szárnybontogatásainak idején vállaltam fel plébánosunk kérésére. A helyi csoportunk jelenleg huszonhat tagú. Néhány évre visszatekintve több alkalommal is házigazdái voltunk a KÉK által meghirdetett egy-egy előadásnak, melyen olykor száz érdeklődő is részt vett, Vajdaság különféle településeiről. Aktív jelenlétemmel tehát ily módon is igyekszem mozgatni közösségünket, mindannyiszor más kimenetellel. Persze tudom, nekem, nyugdíjasként sokkal könnyebb közösségileg helytállni manapság, mint annak, aki munkaviszonyban van. És az is igaz, hogy amíg jómagam is munkásember voltam, a főnököm sosem gördített akadályt „hobbijaim” végzése elé. Ha utaznom kellett, sem az időt nem vonták le az évi szabadságomból, sem a béremet nem regulázták távolmaradásom miatt. Ha kellett, utólag mindent pótoltam. Más világ volt akkor.
Forrás: Hét Nap