A közösségek szimbólumhasználata

Románia Emberek

Sógor az EP-ben: Románia továbbra is üldözi a közösségek szimbólumhasználatát

Romániában az állam továbbra is üldözi a közösségek szimbólumhasználatát – mondta Sógor Csaba hétfő este a strasbourgi plénumban felszólalásában.

Az RMDSZ-es képviselő elmondta: legutóbb mindezt az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is megtapasztalhatta, amikor olyan fotó jelent meg róla a médiában, amelyen helyi önkormányzati vezetők társaságában egy székely zászlót tartott.
„A román médiában ez a gesztus elég volt arra, hogy botrány törjön ki, még a Külügyminisztérium is közleményben tiltakozott ellene, a létező érzékenységek ismeretének fontosságát hangsúlyozva” – ismertette az esetet Sógor Csaba. Az erdélyi képviselő kitért arra is, hogy nem minden közösségi szimbólum okoz ekkora felzúdulást Romániában, sok tájegységnek megvan a saját zászlaja, amelyet szabadon használhat. Elmondta: csupán a többségében magyarok által lakott Székelyföld zászlója ellen tiltakoznak a román hatóságok.

Sógor Csaba szerint ezt diszkriminációnak hívják, még akkor is, ha minden létező érzékenységre tekintettel vagyunk. Arra is felhívta az Európai Parlament figyelmét, hogy Romániában a bíróság úgy döntött, hogy a Székelyföld megnevezést nem lehet turisztikai desztinációként sem használni. „Azaz: nem lehet megnevezni egy térséget azon a néven, amelyen azt a lakói nevezik többszáz éve. Kérem, döntsék el, hogy sérti-e az európai érzékenységet ez a jelenség” – fogalmazott Sógor Csaba a plénumban.

Forrás: http://itthon.transindex.ro/?hir=43969