A középkorúak önkénteskednek inkább

Kiemelt cikk

A középkorúak önkénteskednek inkább Magyarországon

 

Háromszáz rászoruló család kapott új kályhát ajándékba az önkéntesség nemzetközi napján. Inkább a középkorúakra jellemző a karitatív munka vállalása, minden harmadik magyar önkénteskedett már.

 

Kályhát vitt egy rászoruló családnak a Katolikus Karitász az önkéntesek nemzetközi napján. A segélyprogramban háromszáz család kapott új fűtőberendezést.

„Ezzel fűtjük be az egész lakást, egy nagy szobánk van, egy kis szobánk, ez egybe volt, csak leválasztottuk a lányomnak” – mondta egy megsegített ember.

A segélyszervezet az országos igazgatóhelyettes szerint jó helyzetben van, hiszen több mint tízezer önkéntes csatlakozik kezdeményezéseihez. „A karitásznak az egyik alapköve az önkéntesség, hogy önként adjuk oda az időnket másoknak. A karitász tevékenysége kettős: van intézményhálózat, vannak irodák, képzett munkatársak, másik oldalon pedig tízezer önkéntes segíti ezt a munkát. Nagyon hasznosan, sokszor már képzéseken részt véve, szakértelemmel felvértezve tudnak segíteni” – mondta Zagyva Richárd.

A főváros legnagyobb állatotthonában nyolc hektáron közel ezer állat éli mindennapjait. Kutyák, tyúkok, kakasok, kecskék, de szarvas is van. A menhely szóvivője azt mondja, önkéntesek nélkül el sem tudná képzelni a mindennapokat. „A lehetőségeink nagyon kevés fizetett alkalmazottat biztosítanak, ezért nagyon nagy segítség számunkra, amikor önkéntesek jönnek. Elsősorban az olyan munkákban tudnak segíteni, amelyekre nekünk már nincs időnk, értve ez alatt az állatok szocializációját: kedveskedés, simogatás, szelídítés” – mondta Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője.

A felnőtt lakosság 34 százaléka végez önkéntes munkát Magyarországon – mondta Reggeli járat című műsorunkban az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. „A kutatás alapján az látszik, hogy a középkorúak a legmarkánsabb részét képezik az önkénteseknek. Ez talán érthető, hogyha valaki fiatal, akkor sok más prioritás van még az életében, illetve a kor előrehaladtával sok esetben nehezebb a részvétel. Ez nekünk, akik szervezzük a feladatokat, mutatja, hogy a fiatal, illetve az idősebb korosztályra kell elsősorban koncentrálni” – így F. Tóth András.

Az ENSZ Közgyűlése 1985. december 17-én foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását.

forrás: hirtv.hu