A KMKSZ elnökségének nyilatkozata

Ungvár Emberek

Számunkra távolról sem mindegy, hogy mi lesz az anyaországi választás eredménye, az, hogy milyen kormánya lesz Magyarországnak. Olyan, amelyik felelősséget visel értünk, vagy olyan, amelyik szükségtelen tehertételként gondol a határon túli magyarokra. Ezért továbbra is élni szeretnénk a törvények biztosította választási lehetőséggel, még akkor is, ha a kárpátaljai magyarok azt az aktuálpolitikai helyzet miatt csak korlátozottan tehetik.

Úgy véljük, hogy a magyar nemzet részeként, jogunk van beleszólni abba, hogy a nemzet szekérrúdja milyen irányba mutasson. A mai feszült európai plitikai helyzetben különösképpen fontos, hogy az anyaországi és a határon túl élő magyarok összetartozását ne veszélyeztessük, s tovább erősítsük a magyar nemzet egységét.

Ungvár, 2017. november 3.

 

Forrás: http://karpataljalap.net