A KCSSZ tisztújító küldöttgyűlésén a Kolibri

Budapest Hírek

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége május 19-én tartotta Budapesten tisztújító küldöttgyűlését. A küldöttek Márton Zsuzsannát (Erdély) választották meg a KCSSZ elnökének, aki az Egri községben működő Pro Agriensis Egyesület vezetőségének tagja. Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a vajdasági, kárpátaljai, felvidéki, erdélyi és anyaországi családszervezet vezetőit. A helyettes államtitkár beszédében a kormány családsegítő intézkedéseit egy fához hasonlította, amely véleménye szerint szépen terebélyesedik és melynek már jól látszanak az idei hajtásai is.

A háromtagú, új elnökségben a leköszönő elnök Pataki János (Nagykálló, Magyarország) a továbbiakban elnökhelyettesként folytatja munkáját a KCSSZben. A másik elnökhelyettes Gajda Nóra (Vajdaság, Kolibri a Családokért Egyesület elnöke) lett. A Szövetség a tevékenységével erősíti a Kárpát-medencei magyarság nemzeti önazonosságának és összetartozásának tudatát, segítséget nyújt a magyar nyelv használatának határainkon túli fennmaradásában. A célok megvalósulását közösségi találkozók, szakmai konferenciák, kulturális rendezvények megtervezésével és megszervezésével is támogatja.

Forrás: Délvidéki Civil Portál