A Kármán József Színház bemutatója

Csák István Losonc Kiemelt cikk

Bemutatóra készül a losonci Kármán József Színház

losonci-szihaz-2016Alázatosan jelentem: Thália szekere Losoncon továbbra is biztos kerekeken gördül!
Új esztendő, természetesen új darab bemutatója. Folytatjuk a már negyed százada elkezdett színházi munkát.
Ebben az esztendőben Boris Vian: Medúza-Fő c. VÍGJÁTÉKÁT mutatjuk be. A tavalyi szakmai és közönségsiker után ismét Máté Krisztiánt kértük fel az új darab rendezésére.

Expozéjában a darabról ezt mondta: „A Medúza-Fő, Vian darabja fergeteges, ellenállhatatlanul mulatságos, de nem az a könnyed bohózat, lebegő komédia, amelyre a – szórakozni vágyó – néző becsábul.”

Bizonyára lesznek olyanok, akiket meglep, hogy az egyetlen női szerepre nem a bájos, tehetséges lányainkat kérte fel a rendező, hanem Fülekről Gyetvai Viktóriát, aki ugyanolyan bájos és tehetséges mint a mieink.
További szereplők: Erdélyi Gábor, Erdélyi Attila, Setény Öcsi, Csák István
A darab érdekessége, hogy a zenei anyag szerzője is Boris Vian. Az általa komponált dzsessz szólal meg itt-ott!

Mit lehet még tudni?
Kacagtató komédia, de… – Boris Vian négyszöggé tágít egy hagyományos szerelmi háromszöget, aztán gyors egymásutánban fellövi a bulvárszínpad valamennyi hagyományos petárdáját, hogy azon nyomban be is bizonyítsa, csupán vaktöltények ezek. Minden mondat fricska, minden bohózati helyzet bizonyítja, hogy a szerző csak egy dolgot vesz komolyan: azt, hogy semmit sem szabad komolyan venni…
Na, ennyi okoskodás után egyéb információ.
Van díszlet – teljes szoba – , festmény, függöny, íróasztal….
Köszönet a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színháznak, akiktől ingyen, bérmentve kaptuk meg a darab díszletét.

Megismétlem: KAMARA előadás (70 fő naponta), ezért kérem a kedves leendő nézőket jegyezzék elő, vagy vásárolják meg elővételben a belépőket.
Jegyek a Városi Információs Központban, a Phoenix Könyvesboltban vásárolhatók meg, ill. Csák Istvánnál a 0905113377 telefonszámon, vagy a e-mail címen foglalhatók.

Csák István, a csoport vezetője