A húsvéti ünnepekre készülődtek

HMN Vörösmart Kiemelt cikk

A vörösmarti József Attila Magyar Kultúregyesület április 7-én húsvéti kézműves foglalkozást tartott a helyi Magyar Házban. A foglalkozáson hagyományos és új tojásfestési technikákkal dolgoztak, emellett színes húsvéti díszek is készültek.

Beköszöntött a tavasz és a várva várt húsvéti készülődés időszaka is. A vörösmarti Magyar Házban a felnőttek részére megtartott kézműves foglalkozás szintén a húsvét jegyében telt.
– Az elmúlt években gyerekek részére tartottunk kézműves foglalkozásokat, de idén úgy döntöttünk, hogy kicsit megmozgatjuk a felnőtteket is. Igyekeztünk a hagyományos módszerekkel dolgozni, hiszen napjainkban nagyon ritka látvány a hagyományos technikával festett, díszített húsvéti tojás – mondta lapunknak Bisztricán Hajnalka, a József Attila MKE elnöke.

– A foglalkozásokon ugyan kipróbáltunk egy-két modern tojásfestési technikát, mint például a szalvétatechnika, de a hagyományos díszítés mégis mindenki számára kedvesebb volt. A méhviasszal és írókával készített tojások gyönyörűek lettek, emellett karcolással is díszítettük tojásainkat. A tojást először megfestjük majd egy szike vagy egy vastagabb tű segítségével mintákat karcolunk bele. A motívumok különbözőek, más-más jelentésük van. Természetesen őseink csak növényi alapanyagokkal dolgoztak, a tojásokat hagymahéjban, lilakáposztával, spenóttal és bogyókkal festették. A hagyományos módon való festés valóban időigényes, egy-egy hímestojás elkészítésére akár egy órát is rá kell szánni. Kellemes délutánt töltöttünk el a Magyar Házban, nagyon szép hímestojások és húsvéti díszek készültek. Olyannyira jól sikerült a foglalkozás, hogy a következő napon, szombaton folytattuk a készülődést – tudtuk meg az elnöktől, aki azt is elmondta, hogy április 21-én megtartják tavaszköszöntő ünnepségüket.

– Az egyesület gyermekcsoportja és az énekkar is bemutatkozik egy rövid műsor keretében. Nagy öröm a számunkra, hogy egyesületünkben újra működik a gyermektánccsoport. A gyerekek nagyon ügyesek, örömmel vesznek részt a táncpróbákon. Lassan készülnek számukra az új viseletek is, a szoknyák már megvannak, de reméljük a viselet többi részét is sikerül majd elkészítenünk rövid időn belül. A tavaszköszöntő ünnepséget a Magyar Házban tartjuk meg április 21-én 17 órai kezdettel, ahova mindenkit sok szeretettel várunk – tette hozzá Bisztricán Hajnalka.

M.LJ.