„A hit nélkül az ember a semmiben lebeg”

Újvidék Interjúk

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

 

Elnöke, Nagy Margit alázatos és kitartó munkával fáradozott azon, hogy a pedagógusokkal közösen a fiatalokban elültesse a magyar nyelv szeretetének magját.

* Milyen céllal alakult meg annak idején a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete?

— Az elsődleges cél a megmaradásunk volt. Az oktatási rendezvényeinkkel és programjainkkal megpróbáltuk elérni azt, hogy a gyerekek ne veszítsék el az anyanyelvüket. Beindítottunk egy anyanyelvprogramot azok számára, akik vegyes házasságban élnek, így ők anyanyelvápolás-órára tudtak járni, hiszen nagyon fontos, hogy mindkét nyelvet ismerjék. Az oktatás a legfontosabb eszköze annak, hogy a magyarságunk fenn tudjon maradni. Amikor az Újvidéki Rádióban dolgoztam, akkor a munkám során egész Vajdaságot bejártam, beleértve a szórványvidéket is, és ott tűnt fel, hogy mekkora gondok vannak ezen a téren. Ekkor döntöttünk úgy, hogy elindítjuk az anyanyelvápolási programot, mely még a szervezetünk megalakulása előtt, 1992-ben elkezdődött néhány településen az Újvidéki Diáksegélyző Egyesület keretében. Miután megalakult az egyesület, egyre jobban kiterjedt a foglalkozás, az elején 500 gyerekkel dolgoztunk, majd később politikai okok miatt csökkent ez a szám, jelenleg pedig 300 fiatallal működünk együtt. Vajdaság egész területén megkeressük a magyar gyerekeket, és igyekszünk magyarórákat tartani számukra. Fő célunk a pedagógusok továbbképzése, hiszen kiemelkedően fontos, hogy a szakképzettségük semmilyen tekintetben ne csorbuljon. Lényeges, hogy mindig naprakészek legyenek, ezért az előadásainkra a legkiválóbb magyarországi és hazai szakembereket hívjuk meg. Havonta egy alkalommal továbbképzésen vehetnek részt a pedagógusok, nyáron pedig az Apáczai Nyári Akadémia várja őket. A természettudományok sem maradhatnak ki a sorból, ennek a programnak Muhi Béla a vezetője, aki a GENIUS keretében Vajdaság-szerte megszervezi a fizika- és a kémiaversenyeket, valamint a fizikatáborokat. Fontos megemlíteni a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőt és a Kőketánc énekes népijáték- és néptáncvetélkedőt, melynek Szabó Gabriella a szervezője. Vajdaságban nagy az érdeklődés a népzene iránt, sokan foglalkoznak vele, ezt bizonyítja az is, hogy az idén 600 jelentkezőnk volt a Szólj, síp, szólj!-ra, és 1500-an vettek részt a Kőketánc vetélkedőn. Nemzetmegtartó programokról van szó, hiszen a gyökereinkhez nyúlunk vissza.

* A fiatalok számára mennyire fontos az anyanyelvük megőrzése és helyes használata?

— Felértékelődött a magyar nyelv, mert sokan szeretnének magyar állampolgársággal külföldre menni, és közöttük olyanok is vannak, akiknek magyarok az őseik, de egy szót sem tudnak ezen a nyelven. Igyekszünk ezeknek a fiataloknak olyan programot kialakítani, amely által vonzóvá tesszük számukra a magyar nyelvet. Évtizedek óta folytatunk anyanyelvápolást Maradékon. Most van ott egy nagyon elhivatott református lelkész, Halász Dániel, aki felkarolta ezt a tevékenységet, és elindított egy óvodát is, mely remélhetőleg hamarosan akkreditálva lesz. Úgy tűnik, hogy sikeresen fogja össze a magyarságot, mivel egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéseihez. Minden faluban szükség van egy falulelkére, aki felkarolja az ottani magyarságot, kulturális rendezvényeket szervez, és foglalkozik a gyerekekkel, hogy lássák az emberek, van, aki törődik velük. Sok helyen ezt a feladatot a lelkészek végzik el, de nem mindenütt, ezért már nagyon sokszor javasoltam, hogy minden településnek kellene egy ilyen személy.

* Jelenleg hány tagja van az egyesületnek? A tanárokban mekkora az elhivatottság?

— Tagjaink száma megközelítőleg ezer. Minden szervezetben van egy úgynevezett kemény mag, egy olyan csoport, amelynek tagjai mindig mindent vállalnak, szívvel-lélekkel, akár bérmentve is, tehát szívügyüknek tekintik a megmaradásunkat. Egy felmérés szerint egy népességen belül a lakosság 10 százaléka hajlandó társadalmi munkát végezni. Ez többé-kevésbé nálunk is igaz, vagyunk néhányan, akikre lehet alapozni. Nagyon sokat segítettek a kollégáim, amikor megalakultunk, többek között Orovec Julianna nyugalmazott osztálytanító, Dulka Andor és Viola Lujza, akikkel mindmáig együttműködünk, Muhi Béla, aki kiadja az ismeretterjesztő füzeteket, a doroszlói Brindza Ildikó és még jó néhányan. A jó pap holtig tanul, ahogyan a jó pedagógus is.

* Mi volt az Apáczai Diákotthon megalapításának célja?

— 1999-ben pályáztuk meg a kollégiumi épület megvásárlását. Ez egy egyszerű családi ház volt, és 2000 óta működik Újvidék szívében. Az első évben húsz beköltözött lányunk volt, és tizenhat esztendőn át folyamatos felújítás alatt állt az épület. A Telepen levő fiúkollégium 2008 óta működik, és annak az épületnek az átadására került sor legutóbb. Legfeljebb nyolcvan-egynéhány helyünk van, melyet az Európa Kollégium miatt az idén nem tudtunk betölteni. Ott nagyobb a kényelem, és kétágyasak a szobák, nálunk viszont négyágyasakban laknak a diákok. Ez nem olyan nagy gond, hiszen idővel átalakulunk középiskolai kollégiummá. Nem tekintek konkurenciaként az Európa Kollégiumra, hiszen mi másként működünk. Fontosnak tartjuk a vallási, vagyis a lelki gondozást, ennek érdekében a bentlakóknak hetente magyarságtörténeti előadáson és áhítaton kell részt venniük. A hit ápolása érdekében tartjuk meg ezeket a foglalkozásokat, melyeknek az az előnyük, hogy az életünkben felmerülő akadályok során van mihez visszanyúlni, hiszen hit nélkül az ember a semmiben lebeg.

* Decemberben leköszön az elnöki tisztségről. Mi ennek az oka?

— Az, hogy hetvenhárom éves vagyok, és eléggé elfáradtam. Sok mindent csinálok mindemellett, az egyházban is tevékenykedek, ezért átadnám az elnökséget egy fiatalabb személynek. A diákotthon vezetését egyelőre folytatni fogom, még nem találtam meg azt az embert, akire nyugodt lélekkel rábízhatom. A kollégium a maradéki református egyházközösség tulajdonában áll, mi csak a működtetői vagyunk, de nagyon jó viszonyt ápolunk a lelkésszel és a presbitériummal, ezért úgy gondolom, hogy a továbbiakban sem lesz fennakadás.

* Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a huszonöt év alatt, és mik voltak a munka szépségei?

— A politika nagymértékben akadályozta tevékenységünket, mind szerb, mind magyar részről. Rengeteg energiánkat felemésztette ez a harc. Egy független szervezet vagyunk, mely minden olyan fiatal irányában nyitott, aki az egyházi alapkövetelményeknek eleget tesz. A hit rengeteget segít az ember életében, és nem szabad elfelejteni önmagunkhoz méltóan élni. Pál apostoltól származik az az idézet, hogy „míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek”. Sokszor ezen bukik el az életünk, hogy szép igazságokat hangoztatunk, közben pedig a cselekedeteink másak, hiteltelenek. Nem féltem attól, amitől félnem kellett volna, kockáztattam az igazságért, nemet tudtam és mertem mondani arra, ami hamis. Ez nem kényelmes, nem népszerű és nem kifizetődő, de van egy hatalmas előnye: a lelki nyugalom, a jövőbe vetett reménység, még akkor is, ha a gödör mélyén vagyok. Ez egy nagyon fontos dolog, melyet a hit által tudtam kialakítani magamban, ebben segített az Úristen, hiszen aki hozzá fordul segítségért, az mindig kap tőle valamiféle választ vagy erőt a feladathoz. A legeslegszebb élményeim mindig a gyerekekhez kapcsolódnak, mivel ők őszintén és nagyon tudnak örülni a sikernek. A Vajdasági Suliszínház Fesztiválon mindenki kap diplomát, mert nem a művészi élmény az elvárás, hanem az, hogy gyakorolják az anyanyelvet, megtanuljanak fejből egy rövidebb szöveget, és bátorítsák őket. A Szólj, síp, szólj!-on szintén hosszú a díjazottak listája, mert örömet szeretnénk szerezni a gyerekeknek.

 

Forrás: Hét Nap