A gútai lovasíjász

Vida Nikoletta Emberek

Vermes István, a gútai Vermes törzs törzsfőjének útját nevezhetnénk kalandosnak, sorsdöntőnek, hagyományőrzőnek, vagy egyszerűen szerencsésnek. Alapvetően azonban egy cél volt, ami meghatározott egy egész életet, megedzett egy embert.

gutai-lovasijasz

Mikor került kapcsolatba a lovaglással és az íjászattal?

A lovaglással valamivel hamarabb kerültem kapcsolatba, mint az íjászattal. Megtudtam, hogy a helyi szövetkezetbe hoztak lovakat, és mivel az egyik nagybátyám ott dolgozott, így nála érdeklődtem, lovagolhatnék-e. A ló nem volt belovagolva, én pedig semmit nem tudtam a lovakról, de hatalmas bátorságom és ambícióm volt, így nem adtam fel. Nagy nehezen sikerült felülnöm rá, de miközben ő kifele vezetett bennünket, a szemöldökgerenda homlokon vágott, és mindjárt le is estem. Ezt még legalább harminc esés követte. Olyan izomlázam lett, hogy alig bírtam felkelni az ágyból. Lassan azonban eljutottam arra a szintre, hogy ki tudtam lovagolni a területről. Ekkor voltam 24-26 éves. A lovasíjászattal pedig kicsivel később, 33 éves koromban kerültem kapcsolatba.

Hogyan tudná jellemezni ezt az időszakot?

Feleségemmel egyszer jelentkeztünk egy alkotótáborba, ahol megismerkedtem egy szobrászművésszel, Lépő Zoltánnal. Nála volt Bereményi Géza forgatókönyve egy készülő filmről, mely a magyarok bejöveteléről szólt. Maga a történet meghökkentő volt: három magabiztos germán harcos vacsorasütögetés közben veszti életét egy domb mögül kibukkanó lovasíjász által. Hitetlenül kérdeztem, hogy van- e valaki, aki ezt meg tudja csinálni a 20. században. Mondták, hogy van egy fickó, aki ezt hobbiként műveli, Kassai Lajosnak hívják. Annyira a hatása alá kerültem a történetnek, hogy egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Egyszer aztán feleségemmel elmentünk Budára a mesterségek ünnepére, ahol felfigyeltem egy férfira, akinek a hátán egy favázas nyereg volt. Soha azelőtt egyetlen képet sem láttam Kassairól, akkor mégis azt mondtam a feleségemnek, hogy ez a férfi bizony Kassai Lajos. Fogtam magam, elmentem utána és valóban ő volt az, a vár alján íjakat árult. Bátortalanul odaléptem hozzá, bemutatkoztam és elmondtam neki, hogy lovasíjász szeretnék lenni. Nagyon megörült, és mosolyogva azt válaszolta, hogy kell hozzá egy ló meg egy íj. Kezembe nyomott egy plakátot. Elhívott egy íjászversenyre. Természetesen elmentem megnézni a versenyt, attól kezdve teljesen a rabja lettem a lovasíjászatnak. Egyik barátomnak volt lova, vele kezdtünk az erődben gyakorolni. Igazán se lovagolni, se íjászkodni nem tudtam még, de hetente kétszer edzettem és tavasszal elmentem versenyre Kassai Lajoshoz. Nagyon jó eredményt sikerült lőnöm, Lajossal összebarátkoztunk és attól fogva teljes mértékben az életem részévé vált a lovasíjászat.

Mikor döntött úgy, hogy saját törzset alapít?

Lajos rengeteget utazott, tanult, egyre több követője lett. Egyszer megkérdezte, hogy mit szólnák ahhoz, ha alapítanák egy saját törzset. Akkor én igennel válaszoltam és Felvidéken megalakult rajtunk kívül három törzs. Előtte már megvolt a Csallóközi lovasíjászok csapata, amellyel nagyon sok sikeres bemutatót tartottunk. Ekkor alakult meg az iskola, a világszövetség. Az akkori négy törzsből jelenleg már csak kettő működik Az iskolának lett saját szabályzata, vizsgarendszere és fokozatosan fejlődött tovább, míg elérte azt a formát, amellyel jelenleg működik. Kezdetben könnyebb volt bekerülni, most már felvételizni kell, az után pedig sok vizsga következik.

Mik a felvételi követelmények?

A felvételi egyenrangú mindenki számára, legyen az férfi, nő, gyerek, mivel harci művészetről van szó. Több részből áll, elsőként öt kilométer futás, ezt akadályfutás követi, amely során egy botot kell a fej felett tartani. Ez után 5 perc vigyázállás, majd egy csatakiáltás következik. Végül pedig egy szavalat és egy ének. A felvételi úgy van összeállítva, hogy megmutatkozzon a belső fegyelem, az erő, az elszántság és a szép lélek. Mindenki esélyt kap arra, hogy megmutassa azt az oldalát, amelyben jeleskedik. Mindezeken kívül még a lovasíjászat szabályait is jól kell ismerni. Egy nagyon komoly megmérettetésről van szó, így nem hiába, az oktatási módszer hungarikum lett, lovasíjászatból diplomázni is lehet, szakággá fogadták.

Miből áll egy edzés?

Ez törzsenként változó. Nálunk általában hetente egyszer, vasárnaponként van edzés reggel 7-től nagyjából ebédidőig. Havonta egyszer viszont vasárnap helyett szombaton edzünk, akkor reggel 8-tól késő estig. Érkezés után van egy megbeszélés, majd kilencig közösségi munka. Ilyenkor rendbe rakjuk a területet és a lovakat, amelynek célja legfőképp a közösségépítés. Ezt követi maga az edzés, azaz lovak tanítása, lovaktól való tanulás, lovaglás, íjászat, lovasíjászat. Nyáron javarészt az íjászatra összpontosítunk, télen pedig inkább a lovakkal foglalkozunk.

Jelenleg hány tagja van a Vermes Törzsnek?

Az iskola taglétszáma 300 körül van. A törzsünk 18 tagból áll, és 3 várományosból.  Rajtuk kívül még vannak néhányan, akiknek már nem engedi a fizikumuk, hogy letegyék a felvételi vizsgát, viszont nagyon lelkesek és hajlandóak több száz kilométerről beutazni az edzésekre, így az iskolának nem tagjai, de a törzsnek igen.

A lovaglás, vagy az íjászat az, ami közelebb áll a szívéhez?

Igazából se a lovaglás, se az íjászat nem érdekel. Engem a lovasíjászat érdekel és ehhez kell a ló is és az íj is. Az nem tud a világgal harmóniában lenni, aki nincs harmóniában önmagával. Elsősorban önmagunknál kell elkezdenünk, magunkat kell figyelnünk. Az íj egy mérce, egy tükör, amin mindenfajta merevségünk és lelkiállapotunk megfigyelhető. Egy eszköz, amelynél teljes mértékben rajtam múlik, hogyan lövök vele. A ló, viszont egy másik, saját akarattal rendelkező, kívülálló lény. Miután harmóniába kerültem önmagammal, az után nyitnom kell a külvilág felé, ebben a ló egy jó tanító. Manapság olyan dolgokat figyelek meg a természetben és az embereken, amiket azelőtt soha és véleményem szerint ez ennek köszönhető.

Meg lehet ebből élni?

Magából a lovasíjászatból nem lehet megélni. Íjkészítésből igen, bemutatókból is van jövedelem, de például az egész terület és a lovak fenntartása is pénzbe kerül. Az aki azért kezd bele, hogy ebből pénzt keressen, az rossz úton jár. Személy szerint soha nem gondolkodtam azon, hogy valaha anyagi hasznom lesz belőle.

Mennyire hobbi, és mennyire életforma?

Az emberek nagy része, aki ellátogat ide, lát egyfajta idillt, ahogy ücsörgök a jurtában, íjászkodom, biztos gondolják, hogy pipázgatok is, de ennek a háttere egy borzasztó kemény munka, amelyet csak akkor lehet végezni, ha az ember szívből csinálja. Volt egy olyan év, amikor áprilistól szeptember végéig szinte megállás nélkül utaztunk. Akkor iszonyatosan elfáradtam és tudtam, hogy ezen változtatnom kell, mert munka szaga kezdett lenni az egésznek. Igyekszem mindenben fenntartani az egyensúlyt. Nagyon szeretem azt, amit csinálok, és más az, amikor az ember attól a tevékenységtől fárad el, amit szeret. Ez biztos, hogy egy életforma, és nem pusztán hobbi, másképp nem lehetne végezni. Én ebben mindent megtaláltam. Talán ez a sors, hiszek abban, hogy a sors valahol meg van írva. Régebben nem gondolkodtam ezeken a dolgokon, azt hiszem ez korral jár. Arra bíztatnám az embereket, hogy legyen egy céljuk és ebben nagyon erősen kezdjenek el hinni, aztán tenni érte. Ez a stratégia nálam még ebben a nagyon érdekes világban is mindig nyerő maradt.

Vida Nikoletta
Forrás: ujszo.com