A “GENIUS”JA Kiváló Tehetségpont lett

Beregszász Hírek

Bartók Béla születésének évfordulója a tehetség napja. A MATEHETSZ minden évben ebben az időszakban tartja éves díjátadó rendezvényét, ahol a Magyar Tehetség Nagykövetei megkapják megbízóleveleiket, átadják a Tehetségek Szolgálatáért éves és életműdíjakat, valamint ekkor kerül sor a Felfedezettjeink pályázat és a hozzá kapcsolódó, az Aegon Művészeti Díj által támogatott „Magamra ismerek” pályázat eredményhirdetésére is. Idei díjátadón a 2016 őszi tehetségpont akkreditációban sikerrel szereplő intézmények is átvehették a minősítést igazoló táblát.

oklevelakkreditalt-kivalo-tehetsegpont

A díjátadó ünnepségre 2017. március 25-én került sor Budapesten a Szent Margit Gimnáziumban, ahol a 2011-ben, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által létrehozott „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány egyike volt azoknak, akik kárpát-medencei szinten elismert, legmagasabb fokú, azaz kiválóan akkreditált oklevelet vehetett át ismét, mivel három évvel ezelőtt már kiérdemelte az elismerést.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány célja a tehetségsegítő programok integrált rendszerének létrehozása, egyenlő hozzáférés biztosítás a tehetségsegítés területén, a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelése, a tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülése, és hogy minél több lehetőséget kínáljon a tehetséges tanulók, hallgatók, kutatók ismereteinek, készségeinek a képzési anyagon túllépő kiszélesítésére. Mindemellett célja az értelmes fiatalok, a kárpátaljai magyar értelmiségi réteg kinevelése, s hogy összefogja a tehetséggondozás iránt elkötelezett pedagógusokat, közös gondolkodásra, munkára ösztönözze azokat.