A formák és színek egysége a Palkóéknál

Erdély Hírek
 A formák és színek egysége a Palkó-testvéreknél
„A másságban rejlő egység” – összegezte Németh Júlia műkritikus Palkó Csaba és Palkó Ernő közös, Formák és színek világa című kiállítását, amely múlt héten nyílt meg a Művészeti Múzeumban. Az ötlet, hogy a testvérpár festészeti, grafikai és kerámia munkáit közösen állítsák ki a Bánffy-palota termeiben Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgatótól származik, aki két évvel ezelőtt, Palkó Ernő egyéni tárlatának alkalmával ismerte meg a 20 éve elhunyt Palkó Csaba alkotásait.

– Palkó Ernőnek két éve saját kerámia-kiállítása volt nálunk, akkor beszélgettem vele és tudtam meg, hogy a testvére után egy nem nagy mennyiségű, de rendkívül reprezentatív anyag maradt hátra. Az én kezdeményezésemre jött létre ez a kiállítás, mivel nem szokás, hogy a Bánffy-palotában egy művésznek egy-két éven belül több alkalommal láthatóak legyenek a munkái. Viszont ez a tárlat most kivétel, hiszen ez megemlékezés is, az alig 34 évesen elhunyt Palkó Csabára – mesélt a kiállítás létrejöttéről Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató a tárlat csütörtöki megnyitóján.

A kiállítás kurátora, Dan Breaz a rendezvényen elmondta: sokkal nehezebb két művész alkotásaiból kiállítást összeállítani, mint tíz művészéből. „A két alkotó munkái között állandóan érzékelhető, kivehető kell legyen az összehasonlítás vagy az ellentét”, magyarázta a kurátor.

– Az a két művészt jelen esetben összehozza, az egyfajta expresszionista érzékenység, egy belső égés – mesélte a tárlatról, majd részletesen elemezte Palkó Csaba és Palkó Ernő művészetét. Elmondta, Palkó Ernővel a két évvel ezelőtti kiállítás alkalmával barátkoztak össze, és ebben a barátságban szervezték meg ezt a tárlatot. „Szeretném azt hinni, hogy Palkó Csaba jelenléte és szelleme csatlakozik ehhez a barátsághoz”, tette hozzá.

– Palkó Csaba nem egy 20. századvégi tipikus festő, ő nagyon egyedien helyezkedett el. Nem követett egyetlen stílust sem, sem az avantgárdot, sem az akadémiai merevséget, sokat váltotta tanárait is, nem szeretett sokáig egy tanárnál maradni. A rugalmasság jellemezte inkább – mondta Dan Breaz. Szerinte Palkó Csaba igazi intellektuális alkotó volt, aki rövid élete alatt rengeteget tanult és dolgozott. „Sajnos a kortárs festők között nagyon sokan vannak, akik elfelejtették, hogy az irodalom is része a képzésüknek, nemcsak a különböző technikák, a gyakorlás vagy a tanárok útbaigazításai. Az intellektuális művész modellje mára sajnos eltűnőben van”, jegyezte meg.

– A másságban rejlő egység – összegezhetném a látottakat, a két testvér, a festő, grafikus Palkó Csaba és a keramikus Palkó Ernő közös kiállításának hangulatát. Mert a műfaji és szemléletbeli különbségek dacára ez a nagyon látványos seregszemle örökké egységes marad. A klasszikusabb hangvételű, realizmus-közeli festmények sikeresen egészítik ki a posztmodern, absztraktba hajló kerámiákat, hogy aztán a monotípiák szintjén, a folyamatábrázolás geometriai alapváltozataiban jussanak közös nevezőre – méltatta a kiállítást Németh Júlia műkritikus.

– Ezt a kiállítást tényleg az öcsémért akartam létrehozni, nem magamért. Amit itt látunk, ez az anyag így értékes. Remélem a művészetnek továbbra is van értéke, haszna, ha a közönség bejön a múzeumba, feltöltődhet, reményt kaphat, mert a művészet valami felsőbb dolog, amit át kell érezni, meg kell érteni és utána kell nézni – mondta Palkó Ernő, megköszönve mindenkinek a kiállítás létrehozásához nyújtott segítséget.

A kiállításmegnyitón felszólalt Ioan Horvath Bugnariu egyetemi tanár, Palkó Csaba egykori oktatója is.

Formák és színek világa című tárlat április 7-ig, szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között látogatható a Művészeti Múzeumban (Főtér 30. szám).

(Borítókép: A kiállítást megnyitotta (balról jobbra) Dan Breaz, Lucian Nastasă-Kovács, Palkó Ernő, Ioan Horvath Bugnariu és Németh Júlia. Fotó: Horváth László)