2016-ban is Zöld Forrás pályázat

Kiemelt cikk

A tárca az előző évek hagyományait folytatva 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak.

 

A pályázati keretet a minisztérium – a 2016. évi költségvetési törvény alapján –várhatóan a tavalyi évhez hasonlóan az idén is 70 millió forintban határozza meg. 2015-ben ezen pályázati forrásból 52 társadalmi szervezet kérelmét támogatta a tárca 300 ezer és 3 millió forint közötti összegekkel. A civil szervezetek delegáltjai az idei évben is részt vesznek mind a pályázati kiírás elkészítésében, mind a pályázatok bírálatában. A teljes átláthatóság biztosításán túl így a kedvezményezett szervezeteknél az évek alatt összegyűlt szakmai szempontok is érvényesíthetők a kiírás és értékelés során. A 2016-os pályázat mielőbbi meghirdetése érdekében a minisztérium munkatársai már 2015 végén megkezdték az egyeztetést a civil delegáltakkal, így a korábbi éveknél egyszerűbb felhívásra az év első félévében benyújthatják pályázataikat a zöld társadalmi szervezetek.

(FM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu