A fiatal álláskeresőket segítik

Óbecse Hírek

A fiatal álláskeresőket segíti az Egyenlő esély minden fiatalnak! elnevezésű projekt harmadik programsorozata Óbecsén, amelyet az Óbecsei Ifjúsági Szervezet, a Tako Cool civil szervezet, az Óbecsei Vállalkozók Általános Egyesülete, valamint a helyi önkormányzat közösen, minisztériumi támogatással indított. A hat hónapig tartó továbbképzéseken az érdeklődő fiatalok szerb és magyar nyelven is elsajátíthatják az álláskereséshez szükséges ismereteket, környezetnyelvi és számítástechnikai kurzusokon vehetnek részt és karriertanácsadás is lesz. A részvételi pályázat a napokban jelenik meg az Óbecsei Ifjúsági Szervezet honlapján.

munkavallalas

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet elnöke: „Azt szeretnénk, ha a projekt során a 9 különböző aktivitásba minél több fiatal bekapcsolódna. Az aktív munkakeresésre, kommunikációra és nyilvános szereplésre felkészítő képzésen 60 szerb és magyar fiatal vehet részt, a négy hónapos számítástechnikai téli iskolába 30 fiatalra számítunk, a környezetnyelvi kurzusokon pedig 25 szerb, illetve magyar fiatal tanulhat. Úgy tervezzük, hogy a végén, illetve már a projekt befejezése előtt 25 fiatal munkaszerződést ír alá a község vállalkozóival.”

Forrás: Pannon RTV