A falugazdász mindennap fogad

Csóka Hírek

Több a búza, de a tavalyinál gyöngébb a minősége – Szarvasmarhákra igényelhető a támogatás.

Csóka községben az idén is valamennyivel növekedett a bejegyzett gazdaságok száma. A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége által működtetett falugazdász-hálózat keretében a csókai Erdélyi Imre agrármérnök járja a község falvait, és a gazdaságok bejegyzésétől kezdve a különféle mezőgazdasági, földalapú és jószág után járó állami támogatások igénylésében, a dokumentáció összeállításában és a kérelmek benyújtásában, az adminisztratív ügyek intézésében segít a gazdáknak.

– Ilyenkor, a nyári hónapokban valamennyivel kevesebb az adminisztráció, a fölművelők az elhúzódó aratással vannak elfoglalva. Hetek óta az eget lesi mindenki, hogy lesz-e végre három-négy egymás utáni olyan nap, amikor nem veri zápor vagy zivatar a még mindig talpon álló búzát. Az ősszel valamivel nagyobb területen vetettek a bánáti gazdák búzát és árpát, mint az előző évben. A termésmennyiséggel nem lehet dicsekedni, még kevésbé a szemtermés minőségével. A heteken keresztül áztatott kalászok már kezdtek megfeketedni, a megdőlt búzát gyakorlatilag már csak állati takarmányként hasznosíthatják a termelők. A sok eső leginkább a kapásoknak kedvezett, a gyöngébb minőségű bánáti földeken is rendkívül jól fejlődik a napraforgó és a kukorica. Ami az állattenyésztést illeti, a legeltető jószágtartók egyrészt örülnek a csapadéknak, mert a májusi szárazságban gyakorlatilag kiszáradt legelők újra szépen kizöldültek, és a birkáknak meg a legelőre naponta kihajtott marháknak van mit legelni. Másrészt viszont a lekaszált lucerna és fűszéna nem tudott beszáradni, a gazdák bálázott szálas takarmány nélkül maradtak, a téli készletek bekészítésével gondok lehetnek – mondta a falugazdász, majd így folytatta:

– Júliusban a hízómarhára és a fejőstehenekre igényelhető állami támogatás. A tehenek és borjúk után július végéig adhatók át a támogatási kérelmek. Az igénylés átadásának nem föltétele a törzskönyv. A nyilvántartás a fülbélyeg alapján történik, ha rendben találják a papírokat, akkor egy-egy szarvasmarha után 10 000 dinárt kaphat a tenyésztő. A felhizlalt borjúk vágóállatként való értékesítése után ugyanilyen mértékű támogatás igényelhető. Hétfőn Szanádon 8 órától a helyi irodában fogadom a gazdákat, majd 10 óra után Csókán vagyok délután 3 óráig. Kedden 8-tól 10 óráig Hódegyházán a helyi közösség épületében, majd délig Tiszaszentmiklóson vagyok. Szerdán 8 és 10 óra között Egyházaskéren, utána délig Feketetón, majd 13 óráig Kanizsamonostoron állok a gazdák rendelkezésére. Csütörtökön Padén a helyi irodában adminisztrálok. Pénteken azután egész nap a csókai irodában intézem a papírmunkát – mondta a falugazdász, aki a 064/409-8994-es telefonszámon hívható.

Forrás: Magyar Szó