A CET találkozója

Erdély, Budapest Kiemelt cikk

CÖF-CÖKA rendezésében a Szellemi Honvédők és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) ünnepi találkozója

A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége 2018. január 19-én budapesti civil rendezvényen vett részt. A konferenciára a MCSZESZ-nek lehetősége volt meghívni kolozsvári civileket is. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét megrendezték a Kárpát-medence civil szervezeteinek részvételével a szellemi honvédők ünnepi összejövetelét. A rendezvény helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház volt.
A konferencia részletes programját az alábbiakban olvashatják.
A MCSZESZ szervezésében a négyfős csapat január 19-én délután érkezett meg az Uránia Nemzeti Filmszínházba.

Az est háziasszonya, dr. Bencze Izabella nyitotta meg a rendezvényt közöntő beszédével. Ezt követően Győrffy Gergely hegedűművész előadását hallhattuk.

A bevezetőt követően dr. Rétvári Bence államtitkár köszöntötte a jelenlevőket. Kihangsúlyozta a mai feszültségekkel teli időben a legfontosabb felismerni, hogy mi a magyar érdek, és ennek érvényesítése elengedhetetlen.

Az államtitkár köszöntő beszédét követően dr. Csizmadia László a CÖF-CÖKA-CET elnökének köszöntő beszédét hallhattuk. A beszédben felidézte az elnök a CÖF-CÖKA-CET tavalyi tevékenységének bizonyos sikereit, és felhívta a figyelmet a szellemi honvédők tevékenységének fontosságára.

A következő köszöntő beszédet Skuczi Nándor, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke mondta, emellett átadta dr. Csizamdia Lászlónak a Nógrád megyéért díjat. Ezt követte Joanna Urbanska, a Budapesti Lengyel Intézet igazgatójának köszöntője.

A Szellemi Honvédői díjak átadása előtt dr. Fricz Tamás politológus, a CÖKA kuratóriumi tagjának beszédét hallhattuk. Előadásában az európai és globális értékválságról beszélt, feszültségekről, amelyekre meg kell találni a helyes választ.

Az előadásokat és a köszöntő beszédeket követően díjátadásra került sor. A díjátadást levezette dr. ifj. Lomnici Zoltán, a CÖKA szóvivője. A díjazottak: dr. Barsi Balázs atya, OFM ferences szerzetes, teológiai tanár, dr. Lengyel Attila, a CÖF Klub Miskolc vezetője, és a lengyelországi Gazeta Polska Klubok, a díjat átvette Ryszard Kapuscinski elnök.

A művészeti program további részeit Takács Bence előadóművész szavalata, Győrffy Gergely hegedűművész előadása, valamint Lovász Irén népdalénekes, előadóművész nyújtották.

A díjátadást követően Bayer Zsolt publicista küldött videóüzenetet a résztvevőknek, ezt követte Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztőjének beszéde, Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatójának beszéde.

A rendezvény után fogadásra került sor, a résztvevők pezsgővel koccintottak eddigi elért eredményeikre. A helyszínre érkezők a regisztrációt követően ünnepi ajándékként a Civilitika – a népfelség tudománya című, a CÖF-CÖKA által kiadott könyvet kapták.

Forrás: civilportál.ro