A Budapest Lízing adománya

Kiemelt cikk

A Budapest Lízing 3 millió forintos adománnyal járult hozzá egy új, a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat rohamkocsijaiban használatos koraszülött lélegeztetőgép beszerzéséhez. Az adományt 2017. február 8-án szerdán adták át az alapítvány bázisán, az I. sz. Gyermekklinika udvarán.

„A Budapest Bank csoport 2005 óta támogatja a Peter Cerny Mentőszolgálatot. Az alapítvány tevékenysége létfontosságú, hiszen a koraszülött babák szállítása speciális feltételeket és felszereltséget – többek között gépi lélegeztetést – igényel. Nagy öröm számomra, hogy ezúttal a Budapest Lízing járult hozzá mentőautóik életmentő eszközparkjának bővítéséhez, egy új lélegeztetőgép megvásárlásához” – mondta el Toldi Balázs, a Budapest Lízing vezérigazgatója az adomány átadásakor.

A több mint egy évtizedes együttműködés keretében a Budapest Bank 2008-ban 14 millió forintot adományozott az alapítványnak, amelyből egy új rohamkocsit vásároltak, 2011-ben egy új mentőautó felszerelését támogatta 3 millió forint értékben, 2016-ban pedig a Budapest Alapkezelő segítette szintén 3 millió forinttal egy új inkubátorrendszer beszerzését.

A Peter Cerny Alapítvány 1989-ben szervezte meg, és azóta folyamatosan üzemelteti koraszülöttmentő és -szállító rohamkocsi szolgálatát. Az éjjel-nappal üzemelő szolgálat létrehozására azért volt szükség, mert minden tizenkettedik kisbaba kis súllyal, vagy koraszülöttként jön a világra, és őket sok esetben korszerű intenzív kezelést biztosító intézménybe, valamint speciális vizsgálatokra kell szállítani.

„A mentőautóinkban működő speciális, lélegeztetőgéppel ellátott inkubátorok mozgó intenzív osztályként működnek. Könnyen kivehetők, mozgathatók, így az út teljes hossza alatt segítik a ránk bízott babák ellátását egészen addig, amíg át nem adjuk őket a célintézménynek. Ilyenkor a koraszülöttek megfelelő lélegeztetése az egyik legfontosabb feladat, a gyors és szakszerű ellátás, valamint az ehhez hasonló korszerű műszerek valóban életeket mentenek” – tette hozzá Lendvai Barnabás, az alapítvány koordinátora.

Budapest Bank
A Budapest Bank az egyik legelső hazai kereskedelmi bankként 1987-ben jött létre, a bank teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat kínál mind a lakosság, mind a vállalkozások számára. Országos hálózata csaknem 100 bankfiókot foglal magában, a nyolc hazai nagybank egyike. A Budapest Bank Zrt. főbb leányvállalatai a Budapest Alapkezelő Zrt. és a Budapest Lízing Zrt. További információk elérhetők a www.budapestbank.hu/sajtoszoba weboldalon.

Budapest Lízing Zrt.
Az 1992-ben alakult Budapest Lízing Zrt. mára az ország egyik vezető eszközlízing cége. Fő tevékenysége állóeszközök, elsősorban termelési eszközök lízingje.

 

Forrás: civilhirugynokseg.hu