A bennünket körülvevő világ

Horvátországi Magyar Napló Pélmonostor Kiemelt cikk

Szeptember 28-án Kucsera Dezső fotókiállításának megnyitójára került sor a pélmonostori Baranyai Júlia Népfőiskolán. A fotókiállítás a kilencedik alkalommal megszervezésre kerülő Horvátországi Magyar Gazdasági és Kulturális Napok nyitórendezvénye volt.

A Magyar Egyesületek Szövetsége idén is igyekezett, társszervező egyesületekkel karöltve egy sokszínű, változatos programot összeállítani a magyar kortárs művészet, hagyományőrzés és gazdasági tevékenyég szférájából. Kucsera Dezső munkáját több alkalommal láthatta már a közönség. Erre a fotókiállításra Kucsera Dezső tájképeket válogatott, pillanatképeket vidékünkről, a természetről és lakott környezetünkből.

A rendezvényen jelen volt Matijaković Anna, Pélmonostor Város Magyar Kisebbségi Önkormányzatának elnöke, Ágh Izabella, a Pélmonostor Magyar Kultúregyesület elnöke és maga Kucsera Dezső, családjával.

1

Kucsera Dezső 1958-ban született Karancson. Általános és középiskolai tanulmányait Pélmonostoron folytatta. 1981-ben Eszéken az Élelmiszeripari Karon diplomázott, majd a Belje kombinátban helyezkedett el, ahol mind a mai napig dolgozik.

A fotó és film iránti érdeklődése már a középiskolai tanulmányok során kialakult. A különböző szakkörökön és műhelymunkákon szerzett tudását később a Baranya fotó- és filmklub keretében – melynek ő maga is alapító tagja volt 1981-ben – számos generációknak adta már át.

Az ifjúsági oktatási programokon kívül, ő maga alkotói tevékenységgel is foglalkozik – ahol nagyobb figyelmet szentel a filmkészítésnek.

Éves szinten a Filmklub és a Pélmonostori technikai közösség keretében, akol titkári funkciót tölt be, munkatársaival közösen számos ismert projektet valósítanak meg: táborok és technika műhelyek szervezői; dokumentumfilm szemlék, tematikus és alkotói fotó-kiállítások, valamint a Vukovári Filmfesztivál pélmonostori programjait is ők bonyolítják.

Munkájáért és elért eredményeiért több alkalommal kapott már elismerést és kitüntetést, többek között az országos szintű Faust Vrančić díjat, melyet Baranyában elsőként érdemelt ki a technika terén kifejtett munkásságáért.

A kiállítás egy keresztmetszetet mutat az alkotótevékenységemről. Ezek a képek hosszú idő alatt készültek. Nem sok képről van szó, mivel a többi fotóm különböző pályázatokon és kiállításon szerepel. A kiállítás a természetet, a körülöttünk nyüzsgő motívumokat mutatja be – hallottuk Kucsera Dezsőtől, aki elmondta 35 évvel ezelőtt kezdett foglalkozni a fotográfiával.

35 évvel ezelőtt kértek fel arra, hogy Pélmonostoron hozzak létre egy fotóklubot s így alakult meg a Baranya Film Fotó- és Filmtársulat, amely azóta is működik. Az évek során nagyon sok tanítványunk, tagunk volt. Sokat megtanultak a fotózásról és filmezésről, sokan közülük szakmájuknak is ezt választották. A fotózást meg kell tanulni, hiszen anélkül nincs filmezés. Jómagam is eleinte a fotózással foglalkoztam, majd utána kezdtem inkább a filmezéssel foglalkozni, leginkább dokumentumfilmeket készítek. Időnként azért még mindig megragadom a fényképezőgépet – tudtuk meg Dezsőtől.

3

A kiállítást Sipos Zsivics Tünde, a Baranyai Júlia Népfőiskola igazgatója méltatta.

A kiállított fotók olyan hétköznapi dolgokat mutatnak be, amelyeket mi is nap mint nap, vagy időről időre látunk, elmegyünk mellettük –a kiállított képek azonban mégis megállítanak bennünket egy pillanatra. Egy csónak, egy szőlőfürt vagy a virágzó gyümölcsfa látványa belőlem egy csepp hazaszeretetet váltott ki. A gondolatot, hogy milyen szép is a mi szülőföldünk – ez a mi Baranyánk. A híd az összetartozást, a körhinta a közösség erejét üzente nekem – hallottuk a népfőiskola igazgatójától.

2

Kucsera Dezsőről talán egy kicsit más szemmel, vagy inkább a mi látásmódunktól eltérően is képes látni a bennünket körülvevő világot, mint ahogy azt mi mindennapjainkban megéljük.

M.LJ.