A 9. KOLOZSVÁRI ÜNNEPI KÖNYVHÉT

Erdély Hírek

MINDEN GENERÁCIÓ BEOLVASOTT A HÉTKÖZNAPOKNAK A 9. KOLOZSVÁRI ÜNNEPI KÖNYVHÉTEN

A 9. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten bebizonyosodott: nagy az igény a család minden tagját megszólító kulturális rendezvényekre. A Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Könyves Céh által szervezett eseményre több százan látogattak el a Fogoly utcába.

„Számításainknak megfelelően, sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, amelyen megszólítottunk kicsiket és nagyokat egyaránt. A négy nap tele volt irodalommal, gyermekmosollyal és jó hangulattal. Az eső sem tántorította el a könyvfalókat, és még a legkisebbek is kijöttek a várfalakhoz, a nekik szervezett programokra“ – jelentette ki Molnár-Fekete Vivien, a rendezvény főszervezője. Hozzátette: „az a feladatunk, hogy keretet biztosítsunk ezeknek a találkozóknak, és támogassuk az erdélyi magyar kultúra fennmaradását, gyarapodását, legyen szó könyvkiadásról, irodalmi vagy zenés eseményekről.”

H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, az esemény egyik szervezője elmondta: „az idei Könyvhét továbbépítette a hagyományt, és minden bizonnyal megfelelt Supka Géza eredeti elképzelésének, hogy a magyar emberek történelmi falak között találkozzanak a szerzőkkel. A járulékos programok pedig ezt a célt szolgálták. Fontos újdonságnak tudható ugyanakkor a Koinónia Könyvkiadó munkatársai által beindított Könyvfaló Olvasójáték, amely az iskolás diákok több tucatnyi csapatát mozgatta meg, késztette olvasásra, ugyanakkor találkozhattak a szerzőkkel, ami maradandó élményt nyújtott számukra.”

A Fogoly utcából minden nap áradt a friss könyvillat, gyerekzsivaj, illetve a változatos programkínálat: író- olvasó találkozók, mesekuckó, bábszínház, könyvvásár, tánc és zene.

A meghívott szerzők között szerepelt Balázs Imre József, Marék Veronika, Szabó Róbert Csaba, Márkus András, Tóth Krisztina, az estéket pedig koncertek színesítették. Fellépett a Loose Neckties Society, a Tokos Zenekar, a Codex Régizene Együttes és a Passeggio táncegyüttes, illetve Heinczinger Mika és Török Máté (a Misztrál együttes tagjai). A fentiek mellett irodalmi élőkönyvtár, Experijam, a NEST zenés spokenword előadása, valamint irodalmi kvíz-est is gazdagította a programkínálatot.

A szervezők köszönik szépen a könyvkiadóknak, szerzőknek, előadóknak és minden érdeklődőnek, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez! (közlemény)