85 éves az Ady kör

Horvátországi Magyar Napló Zágráb Kiemelt cikk

Június 2. és 4. között ünnepelte a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör fennállásának 85. évfordulóját. A háromnapos ünnepség keretében díszülésre, könyvbemutatóra, fénykép- és plakátkiállításra és kultúrműsorra is sor került.

9-1

Az Ady Endre Magyar Kultúrkör 85 éve alakult és azóta is megszakítás nélkül működik. Az elnök, Ranogajec-Komor Mária mesélt az Ady kör múltjáról, tevékenységéről.
– Büszkék  vagyunk  arra,  hogy  az Ady Endre Magyar Kultúrkör nyolcvanöt éve működik megszakítás nélkül, ezzel Horvátországban a legrégebbi, folyamatosan működő szervezet. A II. világháború és a honvédő háború alatt is mindvégig aktív volt – tudtuk meg az elnöktől.
– Az Ady Endre Kultúrkört nyolcvanöt évvel ezelőtt főleg Vajdaságból érkező, Zágrábban tanuló egyetemisták alapították. Kezdetben menza is működött ennek keretében. Tulajdonképpen a diákok számára ez egy második otthon volt. A hatvanas-hetvenes években, Zágrábban nagyon ismertek voltak a magyar táncestek, amely Varga Ildikónak volt köszönhető. Ő felnevelt egy revütánccsoportot és egy népi tánccsoportot is.
A kultúrkör működésében hullámhegyek és hullámvölgyek is voltak. Szerencsére, az elmúlt húsz évben állandóan egy felfelé ívelő fejlődést mutatunk. Az Ady körnek jelenleg 303 tagja van, akik drámai és zenei szakcsoportban, valamint egy vegyeskarban és egy asztalitenisz csapatban fejthetik ki aktivitásaikat. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekeket is bevonjuk a tevékenységünkbe. A drámai szakcsoportban nagyon sok fiatal van, és most már az énekkarban is. Nagyon jó az együttműködésünk a Zágrábban, most már húsz éve működő Potočnica óvodával, illetve az Ivan Gundulić kéttannyelvű általános iskolával. A gyerekek nagyon sokszor vesznek részt a mi programjainkban és mi is sok gyermekprogramot rendezünk. Természetesen megemlékezünk minden magyar ünnepünkről, de népszerűek a hagyományos programjaink, mint a költészet napja, a farsang, a Mikulás-napi ünnepség és még más események. Két éve magyar nyelvű műhely  működik  ingyenesen   az Ady körtagok számára, nagyon nagy az érdeklődés – mondta lapunknak az elnök asszony.
Az egyesület minden zágrábi, horvátországi és külföldi magyar szervezettel együttműködik.
– Zágráb Város Magyar Kisebbségi Tanácsával, a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társasággal, a cserkészcsapattal, a Zágrábi Magyar Intézettel, a HMDK-val, a MESZ-szel, a Magyar Nagykövetséggel és a hungarológiával is remek az együttműködés, amire nagyon büszkék vagyunk – tette hozzá az elnök.

Az Ady Endre Magyar Kultúrkör az évforduló megünneplése alkalmából a Magyar Miniszterelnökség emlékplakettjét kapta. Az eseményt számos rangos vendég tisztelte meg jelenlétével.
A szerkesztőség nevében gratulálunk a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkörnek és további sikeres munkát kívánunk!

M.LJ.